Foci

Juhász Roland el sem utazott a BL meccsre

Juhász Roland (Juhász Roland)
Juhász Roland (Juhász Roland)

Megyeri Balázs csapata, a görög Olimpiakosz a francia Montpellier, míg a Juhász Rolandot foglalkoztató belga Anderlecht az orosz Zenit vendége lesz szerdán a B, illetve a C csoport "alsóházi" mérkőzésén a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek harmadik fordulójának szerdai játéknapján.

Az “A” csoportban a Zágrábba látogató Paris Saint-Germain 152 európai kupameccse után először csap össze horvát csapattal, de annak ellenére, hogy a Zágráb még pont nélkül áll, nem lesz egyszerű dolguk. A Portóban pályára lépő Dinamo Kijevben a 37 éves Alekszandr Sovkovszkij 120. nemzetközi mérkőzésén áll majd együttesének kapujában – erre a BL (korábban BEK) 57 éves történetében csak 12 futballista volt képes. Mondjuk szinte biztos, hogy a jubileumot nem kapott gól nélkül ünnepli majd…

A “B” csoport első két körben a Schalkétől, majd az Arsenaltól elszenvedett vereségek alkalmával Megyeri Balázs őrizte a görög együttes kapuját, akik mellett az szólhat, hogy a Montpellier elvesztette az utóbbi három nemzetközi meccsét otthon, és még nem nyert BL-találkozót. A francia bajnok még sosem találkozott görög együttessel, míg a 87 BL-összecsapásnál tartó pireusziaknak két gól kell ahhoz, hogy elérjék a százas határt. Az Arsenal a Schalkét fogadja és minden bizonnyal bedarálja majd.

A “C” csoportban az Anderlechtdolgát nehezítheti, hogy a Zenit hazai pályán 16 európai kupameccsen volt veretlen, mielőtt legutóbb 3-2-re kikapott a Milantól. Az eddig egy pontot gyűjtött Anderlecht ugyanakkor az utolsó nyolc BL-találkozójából egyet sem nyert meg, és összesítve 56 BL-mérkőzéséből csak tízszer vonult le győztesen a pályáról. Az viszont biztos, hogy az Anderlechtben az utóbbi időre kispadra szoruló Juhász Roland most sem lép pályára, sőt, sérülés miatt el sem utazott… „Cheikhou Kouyaté sérülést szenvedett, így hirtelen be kellett állnom a helyére a Beveren 2-0-ra elvesztett hétvégi bajnokinkon. Sajnos nem tudtam sokat melegíteni, és a korábbi ülőideg-sérülésem kiújult a mérkőzésen. Kaptam rá injekciót, csontkovácsnál is voltam, s végül az edzővel abban maradtunk, nem megyek a csapattal Oroszországba.Úgy tervezem, hogy szerdán már edzek a konditeremben, aztán este otthon megnézem a meccset. Az idejét sem tudom, mikor fordult elő legutóbb, hogy az Anderlecht BL-meccsén ne lettem volna legalább a keretben, biztos furcsa lesz” – mondta a Nemzeti Sportnak a magyar válogatott belső védője.

A csoport másik mérkőzésén a gyengélkedő Milan a Málaga együtteséhez utazik. A spanyol csapat pontveszteség nélkül áll a csoport élén, nem lesz egyszerű dolga a Milallank…

A “halálcsoportnak” nevezett D jelű kvartettben a négypontos Borussia Dortmund az éllovas Real Madridot fogadja, amely utóbbi 14 BL-meccséből 12-t megnyert. A spanyolok ugyanakkor eddigi 23 németországi találkozójukból mindössze egyszer győztek (2000-ben Leverkusenben). A siralmas sorozat megszakadásában oroszlánrésze lehet Cristiano Ronaldónak, a királyi gárda portugál sztárja az elmúlt kilenc BL-szereplése során 13 gólt szerzett, jelenleg is négy góllal vezeti a BL góllövőlistáját. A kvartett másik meccsén a csupán egy pontnál tartó Manchester City az Ajaxot fogadja, és az angol bajnok mellett szól, hogy még sosem kapott ki holland csapattól a nemzetközi porondon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik