Média

Andy Vajna megkapta az engedélyt, övé lehet a Bors, a Kisalföld és a Délmagyarország

A filmügyi kormánybiztos új kft.-je a Médiatanács most megszerzett engedélyével megveheti a Kisalföld és a Délmagyarország című megyei lapokat és a Bors című bulvárnapilapot kiadó Lapcomot. A Médiatanács egyébként elmarasztalta a Karc FM-et és a TV2-t, előbbit gyűlöletkeltésért, utóbbit kiegyensúlyozatlanság miatt. Ezenkívül a grémium többek között egy esztergomi helyi rádiós frekvencia sorsáról is döntött.

Bár mostanáig hallgatott a Médiatanács arról, hogy a múlt héten hogyan döntött Andy Vajna filmügyi kormánybiztos (egyben a TV2 és a Rádió 1 tulajdonosának) cégének, az AVALUE Befektetési Kft.-nek az ügyében, mostanra megtörve a csendet, az NMHH kommunikációs igazgatósága bejelentette: nem látja jogi akadályát a testület annak, hogy a kft. megvásárolja a Lapcom Kiadó Zrt.-t. A Lapcom adja ki a Bors, a Délmagyarország és a Kisalföld című sajtótermékeket.

Ha a tranzakció megvalósul, várhatóan valamennyi megyei, illetve regionális lap Magyarországon a Fidesz közelébe kerül. A megyei lapok többsége ugyanis már tavaly a Mészáros Lőrinc-féle Mediaworks kezébe került, a Lapcom említett lapjain kívül pedig a piacon jelenlévő Russmediát épp most vásárolja fel egy, a Népszabadság bezárójaként ismert Heinrich Pecinához köthető kft.

A Vajna engedélyét is megemlítő, ma kiadott közleményben a Médiatanács azt írja:

A médiatörvény lehetőséget ad arra, hogy valamely tervezett tranzakció tekintetében az abban érintettek még akár a fúzió létrejötte előtt kikérjék a Médiatanács véleményét abban a kérdésben, hogy a tervezett összefonódás sértheti-e a sokszínű tájékozódás jogának érvényesülését. A Médiatanács megvizsgálta az AVALUE Befektetési Kft. előzetes szakhatósági állásfoglalásra vonatkozó kérelmét a Lapcom Kiadó Zrt.-vel történő összefonódásáról, amelyet jóváhagyott. Amennyiben a meghatározó körülmények nem változnak meg, a Médiatanács ezen állásfoglalása a kiadástól számított hat hónapig nem csupán az összefonódásban érintett feleket, hanem a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) és a Médiatanácsot is köti. Az összefonódás tényleges engedélyezése az előzetes szakhatósági állásfoglalás figyelembevételével a GVH hatáskörébe tartozik.

A Kajmán-szigetekre bejegyzett tulajdonos a sikeres működés ellenére adja el a Lapcomot

A Lapcom 2015-ben 9,5 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt és 1,3 milliárd forint adózott eredményt ért el. A cég 2016-ban is szép nyereséget produkált: 1,4 milliárd forintot vett ki a tulajdonos, a Kajmán-szigetekre bejegyzett Radio Bridge Media Holdings Limited. A Lapcom által kiadott Bors jelentőségét mutatja, hogy 2017 első negyedévében mintegy 60 ezer példányt tudtak értékesíteni belőle, ezzel a legnagyobb pénzért értékesített országos elérésű újságok egyike, melyet csak a konkurens Ringier Axel Springerhez tartozó Blikk tud megelőzni. A Lapcomhoz tartozik ezenkívül a Kisalföld című regionális napilap is, mely az idei év első negyedévében közel 55 ezer példányban fogyott, valamint a Délmagyarország című Csongrád megyei napilap, mely az ország legrégebbi regionális napilapja, szintén jelentős eléréssel. Ugyancsak ez a cég adja ki a soproni Superinfót és a Rejtvény magazint is. Már korábban, a Bors főszerkesztőjének és a Lapcom vezetőjének, Pallagi Ferencnek a nyugdíjba vonulásakor is lehetett arról hallani, hogy fideszes pénzemberek környékezik a Lapcom Kajmán-szigetekre bejegyzett tulajdonosát, hogy megvásárolnák tőle a kiadót, de Pallagi – aki 11 évig a Lapcomot is irányította – akkor azt mondta, egyszerűen csak szeretne nyugodt nyugdíjas éveket magának, azért hagyja abba az újságírást 33 év után. Ennek ellenére sokak számára kezdett egyértelművé válni, hogy mégis készülődik valami a háttérben, és szép éves profittermelő képessége ellenére megválna a kiadótól a Radio Bridge Media Holdings.

Nem volt kiegyensúlyozott a TV2

A Médiatanács arról is tájékoztatást adott, hogy múlt heti ülésén az Andy Vajna érdekeltségei közé tartozó TV2 ellen benyújtott kiegyensúlyozottsági kérelemnek helyt adott. A kérelmezők azt kifogásolták, hogy a  a TV2 június 4-i Tények című hírműsorának Ma van a nemzeti összetartozás napja című, a kormányzó pártok véleményét is ismertető összeállítása nem tartalmazta a Jobbik releváns, hiányolt, ellentétes és rendelkezésre álló véleményét, és ezzel nem tett eleget a kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó törvényi követelményeknek. A Médiatanács felszólította a médiaszolgáltatót, hogy a törvénysértő híradással azonos időpontban tegye közzé a Médiatanács döntését vagy az erről szóló közleményt, vagy adjon lehetőséget a Jobbik Magyarországért Mozgalom álláspontjának megjelenítésére. A Médiatanács hangsúlyozta, hogy kiegyensúlyozottsági kérdésekben a Médiatanács a törvény értelmében csak kérelemre járhat el az egyedi ügy tényállási elemeit megvizsgálva.

Gyűlöletkeltő volt a kormányközeli Karc FM

Alkalmas volt a civil aktivistákkal szembeni gyűlöletkeltésre, és nem tartotta tiszteletben az emberi méltóságot a kormányközeli Karc FM április 25-én sugárzott – és másnap megismételt – Paláver című műsorszáma a Médiatanács döntése szerint. Az állampolgári bejelentésre indult hatósági vizsgálat eredménye alapján a rádiónak összesen 400 ezer forint bírságot kell fizetnie, közzé kell tennie egy közleményt és el kell távolítania az említett médiatartalmat internetes oldaláról.

A miskolci, kisközösségi Code FM 88,7 rádió 150 ezer forintos bírságot kapott, mert a rádió egyik szúrópróbaszerűen vizsgált áprilisi adáshetében kevesebb szöveges, a helyi közélettel foglalkozó és közszolgálati tartalmat, valamint hírműsort tett közzé a szerződésében foglaltakhoz, illetve a törvényi előírásokhoz képest. Az InfoRádiót 70 ezer forint befizetésére kötelezi a testület, mert a vizsgált májusi adáshete alapján kevesebb helyi közélettel foglalkozó és hírműsort, valamint több ismétlést sugárzott, mint amit a szerződésében vállalt.

A hatoscsatorna médiaszolgáltatójára 135.600 forintos bírságot szabott ki a tanács, mert a Romeo Caffe című műsorszámban áprilisban és májusban 452 alkalommal burkolt reklámot tett közzé egy parkettakereskedésről.

Az éves beszámolási kötelezettségüket határidőn belül nem teljesítő 41 helyi és körzeti médiaszolgáltató eljárásaiban a tanács 24 esetben felhívással élt, 17 esetben pedig 25 és 62,5 ezer forint közötti bírságot szabott ki.

A Forrás Rádió nyert Esztergomban

A Médiatanács döntése szerint az Esztergom 98,1 MHz helyi kereskedelmi rádiós frekvencia pályázatán az egyedüli tartalmilag érvényes pályázatot benyújtó Turul Média Kft. sugározhat majd Forrás Rádió néven. A testület véglegesítette a Budapest 98,6 MHz körzeti és a Szolnok 90,4 MHz helyi rádiós frekvencia pályázati felhívását. Az előbbi péntek óta olvasható a Médiatanács honlapján, és a pályázati ajánlatot szeptember 6-án lehet benyújtani a hatósághoz, az utóbbit hétfőtől lehet megtekinteni, és szeptember 28-án lehet beadni a pályázatot.

rádió keverőpult
Új kézben a Klasszik Rádió
A rádió új többségi tulajdonosa egy finn cég, mely azt ígéri, nem lesz változás a rádió műsorstruktúrájában és menedzsmentjében.

Pénzt kapnak a filmesek

A Médiatanács közölte azt is, hogy a televíziófilmek gyártását célzó Fehér György-pályázaton öt alkotást összesen 600 millió forinttal támogat. A Mindenki révén rövidfilmes Oscar-díjat nyerő Deák Kristóf Foglyok címmel abszurd, szatirikus fekete komédiára kapott támogatást, amely 1951-ből meséli el egy család történetét: a famíliát ávósok ejtik foglyul saját lakásukban, ráadásul a lakásba érkező rokonok, ismerősök mögött is bezáródik az ajtó. Megtörtént eseményekből építkezik majd Bergendy Péter ’56-os történelmi thrillere, a Trezor Köbli Norbert forgatókönyve alapján: a Belügyminisztérium kulcsai elvesznek a forradalom zűrzavarában, utána pedig a belügyesek egy hajdani bankrablóra bízzák az ottani széf feltörését. Vitézy László A színésznő című filmje is a kommunista időkbe fog visszarepíteni: a hatvanas évek országosan ismert művésznőjét kiszemeli a Belügyminisztérium, mint aki alkalmas lehet a baráti országok vezetőinek szórakoztatására, ám az erdélyi származású színésznő eközben szerelembe esik az eltiltás alatt lévő olimpiai bajnok kardvívóval. Pajer Róbert A merénylet című filmterve korhű díszletekkel és jelmezekkel mutathatja be Erzsébet királyné, azaz Sisi és gyilkosa, az olasz anarchista Luigi Luccheni útját a tragikus végkimenetelű genfi találkozásig. Tóth Barnabás is forgathat majd Akik maradtak címmel F. Várkonyi Zsuzsa könyve, a Férfiidők lányregénye alapján, amely két, családját elveszítő ember, egy kamaszlány és egy negyvenes férfi egymásra találását dolgozza fel.

És a rádiók

Huszonnyolc rádióműsort összesen 75,6 millió forinttal támogat egy éven át a Médiatanács. A Magyar Média Mecenatúra program keretén belül futó pályázat második fordulójában a rendszeresen jelentkező rádióműsorok gyártási költségeit támogatja a grémium. A testület a döntéssel hozzájárul a szolnoki Amadeus Rádió, a székesfehérvári Táska Rádió, a Bács-Kiskun megyében fogható Gong Rádió, a békéscsabai Csaba Rádió, a fehérgyarmati Rádió Som, a nyíregyházi Európa Rádió, a szombathelyi Credo Rádió, a debreceni FM90 Campus Rádió, a kiskunfélegyházi Rádió Smile, a fővárosi 90,9 Jazzy Rádió és a Magyar Katolikus Rádió fehérvári vételkörzete hírműsorainak elkészítéséhez.

Közérdekű szolgáltató magazinműsorok finanszírozásában kap pénzügyi segítséget a szigetszentmiklósi Lakihegy Rádió, a gyöngyösi FM7 Rádió, a miskolci és a debreceni Európa Rádió, a szintén miskolci Rádió M, a kapuvári Rábaköz Rádió FM 94,5, a Rádió Dabas, a gyomaendrődi Rádió Sun, a pécsi 90,6 Rádió 1, a szentesi Radio451, a nyíregyházi 99,4 Sunshine FM, illetve a budapesti Klasszik Rádió 92,1, a Mária Rádió és a Civil Rádió. Tematikus magazinműsor kategóriában a dunaújvárosi Rádió 24, a székesfehérvári Vörösmarty Rádió és a fővárosi InfoRádió nyert támogatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik