Kultúra

Pörgős lesz Noomi Rapace ikertesós sci-fi thrillere

Új előzetest kapott a What Happened To Monday, amelyben egyszerre hét szerepet fog játszani a svéd színésznő.

Már a júniusi első előzetesével felkeltette figyelmünket a tehetséges Noomi Rapace (többszörös) főszereplésével készült Seven Sisters (Hét nővér) című sci-fi thriller, amelynek most megérkezett a még izgalmasabb második trailere, illetve a hivatalos posztere. Ráadásul az új kedvcsinálóból kiderül, hogy a produkció visszakapta a munkacímén, vagyis a What Happened to Monday (Mit történt Hétfővel?) keresztséget, amellyel most augusztusban végül a Netflix oldalán fog világszerte elérhetővé válni.

Netflix

A Náci zombik-filmeket és a Boszorkányvadászokat is jegyző Tommy Wirkola filmjében Rapace egymaga fogja alakítani Hétfőt, Keddet, Szerdát, Csütörtököt, Pénteket, Szombatot és Vasárnapot, akik egy olyan jövőben kénytelenek titokban élni, ahol a túlnépesedés miatt törvény tiltja, hogy valakiknek egynél több gyermeke legyen. Ennek ellenére miután világra jönnek, a lányok nagyapjának (Willem Dafoe) valahogyan sikerül elrejtenie őket és megtanítja nekik, hogy civilben mind ugyanannak a Karen Settman nevű nőnek adják ki magukat. Ez úgy csinálják, hogy mindegyikük csakis azon a napon megy ki otthonról, amelyiknek a nevét viseli. A módszer aztán éveken át beválik és a lányok felcseperedve már rutinból tolják, egészen addig, amíg aztán egyszer eltűnik Hétfő. A hat másik testvér pedig nyomozni kezd, hogy megtalálja őt.

A filmben Rapace és Dafoe mellett a hatszoros Oscar-jelölt Glenn Close is játszik, mint az ikertesókra vadászó minisztérium vezetője. A What Happened To Monday augusztus 18-án fog felkerülni a Netflixre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik