Tech

Több millió forintért vett valaki egy nagyon ritka Mario-játékot

Közel nyolcmillió forintnak megfelelő dollárért vásároltak meg egy bontatlan eredeti példányt az 1985-ös Super Mario Bros.-ból.

Ugyan több millió kazettán lelhető fel a Nintendo Entertainment System-re (NES) kiadott Super Mario Bros., az ikonikus játék ritka kiadásai elképesztő árakon mennek a játékosok közt. Most 30 ezer dollárért (több mint 7.800.000 ezer forint) kelt el egy példány az eBayen, aminek különlegessége, hogy olyan korai kiadás, amit még ki se bontottak.

Az érintetlen csomagolású ritkaságot még a NES játékgép mellé adták, és az akkori árcédula is rajta van. Az 1980-as években 27 dollárért (kb. 7000 forint) lehetett megvenni.

Forrás: eBay (DKOldies)

Az előző tulajdonos a Kotakunak mondta el, hogy éveken át tartotta irodájában a programot. Mivel az eredeti Super Mario Bros.-t még 1985-ben adták ki, ez azt jelenti, hogy egy több mint 30 éven át őrzött csomagról van szó.

Az aukciót egy centről indította a DKOldies nevű eladó, de annyian licitáltak a ritkaságra, hogy végül 30,100 dollárnál áll meg a számláló. A boldog tulajdonos azóta már ki is fizette az összeget.

Forrás: eBay (DKOldies)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik