Tudomány

Sokkal több veszélyes üstökös lehet, mint korábban gondoltuk

Egy új tanulmány szerint sokkal több a nagy, potenciálisan veszélyes üstökös a mélyűrben, mint eddig hittük.

Meglehetősen nehéz azon üstökösök tanulmányozása, melyek több mint 200 év alatt kerülik meg a Napot. Ezen hosszú periódusú üstökösök pályájuk nagy részén a Földtől igen távol haladnak – többségük egy ember élete alatt meg sem közelíti csillagunkat.

A Naprendszer legkülső tartományában található üstököszónából, az Oort-felhőből befelé mozgó objektumoknak akár több ezer vagy millió éves periódusa is lehet.

A NASA WISE infravörös csillagászati műholdja most új információkat szolgáltatott ezekről az égitestekről. A kutatók kiderítették, hogy hétszer annyi 1 kilométernél szélesebb hosszú periódusú üstökös létezik, mint korábban becsülték. A szakértők arra is rájöttek, hogy ezen objektumok átlagosan kétszer nagyobbak a Jupiter család üstököseinél, azaz a Jupiter gravitációja által befolyásolt, 20 évnél rövidebb keringési idejű égitesteknél.

A csapat 8 hónap alatt 2-3-szor több hosszú periódusú üstököst látott elhaladni a Nap mellett, mint amennyire számítottak. James Bauer, a tanulmány vezető szerzője és a Marylandi Egyetem munkatársa szerint az üstökösök száma a Naprendszer kialakulásából hátramaradt anyag mennyiségére is utal.

Most már tudjuk, hogy több van az ősi anyag Oort-felhőből érkező viszonylag nagy darabjaiból, mint gondoltuk

– mondta a kutató.

Az Oort-felhő túl távol van ahhoz, hogy a mai teleszkópokkal közvetlenül megvizsgálják, igaz, a szakértők így is következtetni tudnak a felépítésére. Mivel az üstökösök sűrűsége kicsi, ezért az összeütközésük esélye is alacsony. Ez alapján a WISE által megfigyelt hosszú periódusú üstökösök több millió éve lökődhettek ki a felhőből.

Bár a csillagászoknak már vannak tág becslései a hosszú periódusú üstökösök számára vonatkozóan, a méretüket viszonylag nehéz kiszámolni. Ennek elsődleges oka az objektumok porból és gázból álló kómája, amely gyakran elhomályosítja a felvételeket. A WISE infravörös képein azonban a kutatóknak sikerült elkülönítenie a kómákat az üstökösök egészétől.

Az objektumok elemzése alátámasztja azt az elképzelést, mely szerint a Napot gyakrabban megközelítő üstökösök kisebbek – ennek oka az, hogy ezeket az égitesteket több hő éri, így az őket felépítő illékony anyagok könnyebben elpárolognak.

A több hosszú periódusú objektum egyben azt is jelenti, hogy több ilyen üstökös ütközhetett a Naprendszer bolygóival.

A szakértők bíznak benne, hogy eredményeikkel könnyebb lesz megállapítani, hogy mekkora eséllyel csapódnak ilyen objektumok egy helyi bolygóba, például a Földbe.

Az üstökösök sokkal gyorsabban utaznak, mint az aszteroidák, és néhányan közülük igazán nagyok

– állapította meg Amy Mainzer, a tanulmány társszerzője és a NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársa. A kutató hozzátette, az efféle vizsgálatok segíthetnek annak meghatározásában, hogy a hosszú periódusú üstökösök milyen veszélyt jelentenek.

(Jet Propulsion Laboratory)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik