Közélet

Csúszik a kötelező védőoltások beadatása

Július első napjaiban jelentkezett egy olvasónk, aki azt írta, hogy elvitte 3 hónapos kislányát a gyerekorvoshoz védőoltásra. A doktortól meglepő választ kapott: hiány van az oltásból, és nem tudja megmondani, mikor érkezik a rendelőbe az utánpótlás. Azt kérte az édesapától, hogy telefonáljon be a rendelőbe, mikor mehet vissza oltatni.

Az oltások esetleges hiánya elérte a parlament ingerküszöbét is. A jobbikos Lukács László György ezzel kapcsolatos írásbeli kérdésére Rétvári Bence államtitkár azt írta:

július 10-én elindult az oltóanyagok kiszállítása a kormányhivatalok megyei és járási részlegeihez, ennek során minden oltóanyagból a III . negyedévi oltásokhoz szükséges teljes mennyiség kiszállításra kerül.

Csúszás

A hiány feltételezhetően abból adódhatott, hogy – ahogy az államtitkári válaszból kiderül – a 2, 3, 4 , hónapos csecsemők és 18 hónapos kisgyermekek részére adandó ötkomponensű oltóanyagból kevesebbet juttattak el a rendelőkbe. Rétvári azt ígéri, még ebben a hónapban lesz újabb kiszállítás, amikor már a szokásoknak megfelelően ebből az oltóanyagból is a teljes mennyiség áll majd az oltóorvosok rendelkezésére.

Az államtitkár hangsúlyozta: azon gyermekek részére, akiknek a soron következő védőoltása betöltött életkoruk szerint ebben a hónapban esedékes, ha

rövid csúszással is, az oltóanyag biztosítva lesz.

Az első és a második negyedévben Rétvári tájékoztatása szerint rendben lezajlott a kötelező védőoltások beadása, az elmúlt két negyedévi oltásokhoz szükséges vakcinák rendelkezésre álltak.

Megkerestük az április óta már az Emmi-hez tartozó ÁNTSZ-t is. A minisztérium ezt válaszolta:

A kötelező oltások időpontjának meghatározásánál a szakemberek arra törekszenek, hogy a védőoltás beadása a védelem kialakulása szempontjából optimális időpontban történjen. Emellett szervezési és tervezhetőségi szempontokat is figyelembe kell venni. Ennek megfelelően alakult ki a csecsemők kettő, három, illetve négy hónapos korban történő oltási gyakorlata. A két hónapos korban esedékes oltóanyag esetében korábban valóban voltak átmeneti ellátási problémák, ami miatt néhány csecsemőnél előfordulhatott pár napos, esetleg hetes csúszás. Ez azonban a csecsemő védettsége szempontjából nem jelent problémát, ahogy az egyes oltások közötti időtartam ilyen mértékű növekedése sem. Az ilyen módon átütemezett, illetve később beadott védőoltás védőhatása változatlan. Az oltóanyaggal kapcsolatos ellátási probléma mára megoldódott, mennyiben az érintett szülők a járási hivatalok népegészségügyi osztályaihoz, vagy a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályához fordulnak kérdéseikkel, minden esetben teljes körű tájékoztatást kapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik