Közélet

Steinmetz Ádám: Kormányzásra érett a Jobbik

Már hét éve is szimpatikus volt, ahogy a Jobbik a szőnyeg alá söpört problémákkal foglalkozott

– mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Steinmecz Ádám.

Az olimpiai bajnok korábbi vízilabdázó elmondása szerint fiatalkora óta foglalkozik közéleti kérdésekkel, és az értékrendje mindig is a Jobbikéhoz állt közel.

Nagyon örülök ennek, és bízom benne, hogy a Jobbik körüli értelmiségi holdudvarból egyre többen vállalják majd fel nyíltan ezt a pártot. Úgy gondolom, ezt már nyugodt szívvel meg lehet tenni, a Jobbik habitusa és retorikája ugyanis gyökeresen megváltozott az elmúlt években. Valóban egy kormányzásra érett politikai formációvá vált

– nyilatkozott Steinmetz, aki tavasszal a Jobbik jelöltje lesz Somogyban, a marcali körzetben, de nem szándékozik belépni a pártba.

Mint fogalmazott, azért indult el, mert jó esélyt lát rá, hogy meg is nyeri. Ha nem lenne kellő önbizalma, akkor nem érte volna el mindazt, ami eddig az életében teljesült. Szerinte a győzelem kulcsa, hogy az emberek megtudják, ő a jelölt és megismerjék a programját.

A stadionberuházásokkal kapcsolatban arról beszélt, hogy ebben a kérdésben a Jobbik nézeteivel tud azonosulni, miszerint a sport támogatandó, viszont a korrupció nem.

Az egész ország hangos azoktól a megjegyzésektől, hogy ezek túlárazott beruházások. Azért az tényleg megfontolandó, hogy látványberuházások helyett más, alulfinanszírozott ágazatokat kellene legalább a közép-európai államok szintjére felhozni. A fontossági sorrendet figyelembe lehetne venni.

A teljes interjút ide kattintva tudja elolvasni a Magyar Nemzet oldalán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik