Egy mobilgyártónak mi sem egyszerűbb, ha szolgáltató vagy hálózatot is épít egyben, s miközben egy minél gyorsabb internet fejlesztésén ügyködik, rögtön ahhoz mérten tudja optimalizálni telefonjait, sőt, akár aszerint is kialakítani.
A Huawei esetében teljesül ez az ideális állapot. A kínai cég – több nagy kihívóval (Ericsson, ZTE és Nokia) párhuzamosan – azon dolgozik, hogy elsőként demózza és vezesse be az 5G szupergyors mobilinternetet a világon – miközben a 3. legnagyobb mobilgyártó is egyben.
A kínai óriáscég bevételeinek több mint tíz százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, tavaly 11 milliárd dollárt költöttek e célból. A 2014-es adatok alapján az ötödik a világon,
Az 5G-be 2009 óta invesztálnak, 2018-ig 600 millió dollárt fognak a szupergyors mobilnet fejlesztésére költeni: ez átszámítva 159,5 milliárd forint.
Ez nem is csoda annak fényében, hogy a becslések szerint tíz év alatt 2022-re kétszer ennyi felhasználó lesz, háromszor ennyi időt töltenek a neten, ötször ennyi okoseszközzel, húszszor ennyi adatot fogyasztunk majd, nyolcszor nagyobb forgalmat generálva a 2012-es állapothoz képest.
A jelenlegi menetrend alapján a még kísérleti szinten létező 4,5G-s gigabites mobilhálózatot 2018-ban vezetik be kereskedelmi forgalomban – a több mint egy gigabites sebességet laboratóriumi körülmények között Magyarországon a Telekom és a Telenor is elérte idén.
5G MINDENEK FELETT
Jövőre datálják a szakértők, hogy kísérleti szinten elérik az 5Gs, ennél is gyorsabb sebességet, a szöuli olimpián már demóznák. Majd várhatóan 2020-ra lesz publikusan is elérhető.
A Huawei jóslatai szerint az 5G megjelenésével minden eddigi szabványt ki fog ütni: a 3G, 4G, wifi helyett fog globálisan “uralkodni”. Ezzel
Miközben hazánkban, elzárt, kísérleti teremben meghaladták az egy gigabitet, addig tavaly,
Egyetlen 5G bázisállomás egyszerre 100 eszközt tudott kiszolgálni, miközben azok 4K-videókat töltöttek lefelé.Szemléltetésképp hazánkban a jelenlegi leggyorsabb mobilinternet másodpercenként 300 megabites (300Mbps) elméleti letöltési sebességre képes, ezzel egy DVD-nyi anyagot nagyjából két perc alatt le lehet tölteni. Az új technológia által másodpercenként 6 gigabites sebességet értek el a Huawei szakemberei, így az egy DVD-nyi adatmennyiség mindössze 5,8 másodperc alatt lejön.
A Huawei sencseni bemutatótermében egyebek közt a virtuális és kiterjesztett valóság megoldásokkal indokolták a sebesség szükségességét. Hiszen egy virtuális nézetet vagy a valódi környezetbe applikált virtuális elemeket kivetíteni hatalmas adatmennyiség mozgatását jelenti.
A VRCade játékkal készítettek egy 5G teszt zónát. Az ember egy VR-sisakkal a fején, kezében egy digitális pisztollyal lövöldöz a zombikra, miközben a kamerák teljesen lekövetik az emberi test és a kiegészítő mozgását.
BESZÉLŐ AUTÓK
Azonban fontos hangsúlyozni, hogy a jövőbeni 5G esetében nem csak a sebesség számít. A jelenlegi 4G mobilhálózaton 16-30 milliszekundum (ms) a válaszidő. Minél alacsonyabb ez a szám, annál gördülékenyebb két eszköz között a kommunikáció.
Miért is fontos ez? Például az önvezető járművek hálózatának kiépítéséhez, ahol az autók vagy buszok közti kommunikáció miatt elengedhetetlen a gyors reagálás.
Ha amiatt következik be egy baleset, mert az előttünk haladó jármű által küldött információ nem érkezik meg időben a mi autónkba, az bizony komoly probléma!
ÓRIÁSI KAPACITÁS
A válaszidő mellett a hálózat kapacitása is fontos: ugyanis nem mindegy, hogy egy adott cella mennyire van leterhelve, hány felhasználó akarja éppen használni. Ha egy okostelefon csatlakozik egy 4G bázisállomásra, akkor megkapja annak teljes lehetséges sávszélességét, ha már kettő eszköz, akkor felesben osztoznak a kapacitáson, és így tovább.
A mobilhálózatban épp ezért is fontos a gyors sebességű és válaszidejű, s egyben nagy kapacitású átjátszó eszközök használata, amelyek
Mindebből jól látszódik, hogy a szolgáltatók rohamtempóban készülnek a jövő igényeinek kiszogálására, amikor már többmilliárd, hálózatba kapcsolt okoseszköz fog egymással kommunikálni a telefontól kezdve a hűtőn át az autóig, s beköszönt a dolgok internete (IoT), az önjáró autók és drónok korszaka.