Közélet

Túszejtés egy németországi gyorsétteremben

túszejtés (túszejtés)
túszejtés (túszejtés)

Őrizetbe vett a rendőrség egy férfit pénteken Németországban, Freiburgban, ahol előzőleg egy 36 éves férfi feltételezhetően túszul ejtett 12 embert.

Helyszíni beszámolók szerint a rendőrség különleges egységének tagjai bilincsben vezettek el egy férfit a helyszínről. A rendőrség egyelőre nem erősítette meg, hogy a feltételezett túszejtőt fogták el, azt közölték, hogy egyelőre tisztázzák a férfi személyazonosságát.

Fotó: AFP/DPA/Patrick Seeger

Korábban egy magát elbarikádozó kurd férfi azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja az épületet. A rendőrség információi szerint rokonai és ismerősei voltak vele a gyorsbüfében. Az első információk szerint túszul ejtette őket, de később egy rendőrségi szóvivő nem zárta ki teljesen a lehetőséget, hogy önként voltak vele.

 

A rendőrség nagy erőkkel, köztük különleges egységekkel körülzárta az épületet. A környéket is lezárták. A mentőszolgálat és a tűzoltóság a legrosszabbra felkészülve rendkívüli tábort épített fel. Hivatalos közlés szerint csaknem 10 orvos és több mint 80 ápoló áll készültségben.

A rendőrség arra számít, hogy az alkudozások a reggeli órákig elhúzódhatnak. Hivatalos közlés szerint veszélyes és agresszív tettesről van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik