Foci

Kassai Viktor közelről nézte a csodát

Kedden a magyar játékvezető vezette azt a Bajnokok Ligája Play Off-mérkőzést, ahol az NK Maribor története során másodszor bejutott a csoportkörbe.

Szlovénia déli szomszédunk. 2012-es adatok szerint 2,058 millió lakosú ország. Maribor az egyik nagy városa, nagyjából 95 ezren lakják. Kicsit többen, mint mondjuk Szombathelyt.

Ehhez képest ennek a kis ország, kis városának kis csapata, az NK Maribor azzal büszkélkedhet, hogy miután kedd este Glasgowban, a Celtic Park nagyjából 60 ezer nézője előtt 1-0-ra verte a hazaiakat, az 1999–2000-es kiírás után újra bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe.

 
Az NK Maribor nem ijedt meg, remekül játszott és kiharcolta a továbbjutást 
Fotó: europress 

Kassai Viktor játékvezető egészen közelről látta, amint az első 15-17 perc megilletődöttsége után szép lassan átvette az irányítást a 9(!!) szlovén, többségében saját nevelésű játékossal a kezdőben felálló Maribor.

A 75. percben az egyik légiós, a 33 éves, 1 millió euró értékűre taksált brazil csapatkapitány Marcos Tavares emelte kapuba Craig Gordon felett a labdát.

Az NK Maribor tavaly és tavaly előtt is ott toporgott a kapuban, a Play Off-ban bukott el. Most belépett az ajtón. 1999–2000 után másodszor.

Maribor fővárosunktól légvonalban 278, közúton 339 kilométerre van. Futball szempontjából úgy látszik sokkal messzebb. Pedig a Dinamo Zagreb után itt egy újabb, a magyar foci számára minden szempontból követendő példa.

Lehet autóba ülni és hetekre kimenni tanulmányútra!


Eredmények – Bajnokok Ligája-selejtező, playoff, 2. mérkőzések

APOEL (ciprusi)-Aalborg (dán) 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Vinicius (28.), De Vincenti (43.), Aloneftisz (64.), Sheridan (75.)
Továbjutott az APOEL 5-1-es összesítéssel.

BATE Boriszov (fehérorosz)-Slovan Bratislava (szlovák) 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Gordejchuk (41.), Krivec (84.),Rogyionov (85.)
Továbjutott a BATE 4-1-es összesítéssel.

FC Porto (portugál)-Lille (francia) 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Brahimi (49.), J. Martínez (69.)
Továbbjutott a Porto 3-0-s összesítéssel.

Celtic (skót)-Maribor (szlovén) 0-1 (0-0)
Gólszerző: Tavares (75.) 
Továbbjutott a Maribor 2-1-es összesítéssel.

Zenit (orosz)-Standard Liege (belga) 3-0 (1-0)
Továbbjutott: a Zenit kettős győzelemmel, 4-0-ás összesítéssel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik