Foci

Mariborban botlott a Chelsea, megnyugodhat a Porto

José Mourinho együttese csak döntetlent ért el Szlovéniában, a Porto pedig győzelmének köszönhetően már a Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulója után biztos továbbjutó.

A legrangosabb európai kupasorozat G csoportjában a Chelsea akár ki is harcolhatta volna továbbjutását a Maribor otthonában, a Kékeknek azonban az egy pontért is meg kellett küzdeniük.

A gól nélküli első játékrészt követően a szlovének szereztek vezetést Ibraimi találatával, a szezonban eddig veretlen észak-londoniak pedig Matic góljával tudtak egyenlíteni a hajrában. Öt perccel a rendes játékidő vége előtt fordíthattak is volna, ám Hazard hibázott a büntetőpontról, 1-1 lett a vége.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A kvartett másik meccsén a Sporting a német Schalkét látta vendégül, és a legutóbbi fordulóhoz hasonlóan ezúttal is nagy izgalmakat hozott a rangadó.

A Schalke az első negyed óra végén Slimani öngóljával került előnybe, a portugálok pedig még a szünet előtt egalizáltak. A rövid pihenő után nem sokkal már a Sportingnál volt az előny, sőt, Nani találatával már kettő volt a különbség a csapatok között. A hajrában még szépített a gelsenkircheni együttes, a három pont sorsát viszont Slimani eldöntötte a hosszabbítás első percében.

A H jelű négyesben a Porto az idáig meglepő módon gyengélkedő Athletic Bilbao pályáján vendégszerepelt. 

A spanyolok az első félidőt még megúszták kapott gól nélkül, Martínez ugyanis tizenegyest rontott, a második felvonásban azonban akcióból nem hibázott. Az i-re a pontot Brahimi tette fel, győzelmével pedig biztosan ott lesz a legjobb 16 között a Porto.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A Shaktar Donetsk a BATE Boriszovot fogadta szintén ebben a csoportban, és a legutóbbi 7-0 után nem lehetett szoros összecsapásra számítani.

Az ukránok az Srna találataés Khagush kiállítása nyomán már a félidőre gól- és emberelőnyben vonulhattak, a folytatásban pedig felőrölték a fehéroroszokat.

Előbb Alex duplázta meg a donyeckiek előnyét, majd Adriano mesterhármasával alakult ki a megalázó, 5-0-s végeredmény. A Shaktar már-már a nyolcaddöntőben érezheti magát, bár matematikailag még van esélye a búcsúra.

Eredmények – Bajnokok Ligája, csoportkör, 4. forduló:

G csoport:
Sporting Lisboa (portugál)–FC Schalke 04 (német) 4–2 (Sarr 26., Jefferson 52., Nani 72., Szlimani 91., ill. Szlimani 17. – öngól, Aogo 88.)
Maribor (szlovén)–Chelsea (angol) 1–1 (Ibraimi 50., ill. Matics 73.)

 

H csoport:
Sahtar Doneck (ukrán)–BATE Boriszov (fehérorosz) 5–0 (Srna 19., Teixeira 48., Luiz Adriano 58. –11-esből, 83, 93.)
Athletic Bilbao (spanyol)–FC Porto (portugál) 0–2 (Martínez 56., Brahimi 73.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik