Nagyvilág

Megszavazta a máltai parlament a melegházasságot

A befolyásos katolikus egyház tiltakozása ellenére a máltai parlament szerdán szinte egyhangúlag, egyetlen ellenszavazattal fogadta el a melegházasságot legalizáló törvényjavaslatot, amelyet szinte a teljes politikai elit támogatott.

A 68 tagú máltai törvényhozás 66 képviselője támogatta a javaslatot, míg az ellene szavazó egy képviselő keresztény vallására hivatkozva utasította el azt.
Joseph Muscat munkáspárti máltai miniszterelnök júniusi újraválasztása után azt ígérte: az azonos nemű párok házasságának törvényesítése lesz régi-új kormányának első lépése a következő ciklusban.

A jogszabályt Helena Dalli társadalmi egyenlőségért felelős miniszter dolgozta ki, azzal a céllal, hogy “modernizálja a házasság intézményét”. A törvény azt is lehetővé teszi, hogy a melegek a heteroszexuális párokkal egyenlő elbánásban részesüljenek az örökbefogadás során, emellett a korábban alkotott jogszabályokban megszüntetik a “férj”, “feleség”, “apa” és “anya” kifejezéseket, a nemileg semleges “házastársak” és “szülők” szavakkal helyettesítve őket.

Németországban legális lett a melegházasság
A szövetségi parlament 393 igen, 226 nem és 4 tartózkodás mellett fogadta el a törvényjavaslatot.

Charles Scicluna máltai érsek-metropolita élesen bírálta a melegházasságot, a katolikus egyház álláspontját hangoztatva, miszerint a házasság egy férfi és egy nő szövetsége.

A máltai parlament előtt katolikus hívek egy csoportja néma tüntetést tartott. “A törvény leplezi annak valódi célját, amely a béranyaság és a spermadonorság bevezetése, és újabb támadás az élet ellen egy magát Istennek képzelő kormány részéről” – háborgott Philip Beattie tüntető, aki szerint a jobbközép ellenzéket is jobban érdeklik a parlamenti helyek, mint az elvek.

A melegközösség szerda estére ünnepséget szervezett a törvényhozás épülete elé.

Málta Európa egyik legkonzervatívabb országának számít. 2011-ig a válás sem volt törvényes a szigetországban, és a bejegyzett élettársi kapcsolat jogintézménye is csak 2014-ben jött létre a máltai családjogban.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik