Gazdaság

Hivatalos: szakít a jégkorongszövetség és a Mol

Közleményt adott ki a Mol, mint a Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) fő-, és a jégkorongbajnokság névadó szponzora arról, hogy “Véget ér a Mol és a jégkorong együttműködése.”

Ezzel hivatalossá vált mindaz, amit ma délelőtti, a közlemény kiadása előtt kikerült cikkünkben írtunk: úgy értesültünk, hogy szakítás közeli állapot van a legnagyobb – részben – állami cég és az MJSZ között. A szakítás ezennel be is következett.

A Mol a jégkorongszövetséget, és kihangsúlyozva a tavaly nyáron felállt új elnökséget teszi felelőssé, a közleményben ugyanis azt írja a cég, hogy

a jégkorong szövetség új vezetése váratlanul úgy döntött, mással folytatja az együttműködést.

Ezzel azon értesülésünk is megerősítést nyert, mely szerint – noha hivatalos indok híján voltunk cikkünk írásakor, de az ügyet közelről ismerők elmondására támaszkodva azt írtuk – az új elnökség tevékenysége nem felel meg a Mol elképzeléseinek. Az MJSZ egyelőre nem reagált a Mol közleményére.

A Mol a most kiadott közleményében emlékeztet arra, hogy az elmúlt csaknem tíz évben több mint egymilliárd forintot költött a magyar jégkorongsport támogatására. (A fent említett két csatornán kívül a felnőtt és az utánpótlás válogatottat is támogatta több évben is.)

A Mol büszke arra, hogy hozzájárulhatott ahhoz, hogy a jégkorong újra tömegeket mozgasson meg Magyarországon, és az egyik legnépszerűbb sportág legyen.

Információink szerint mostanában évente 150-200 millió forint körüli összeg áramlott a Moltól a magyar jégkorongsportba, most ez kiesik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik