A 30 éves édesanyára meztelenül találtak rá a spanyolországi gran canarián, miközben azt mondogatta, hogy
tönkretették az életét.
A Sophie Shambleyről olyan információk jelentek meg a sajtóban, hogy a nő azért akadt ki és vetkőzött meztelenre, mert elveszítette a munkáját, később ezt a férje megpróbálta cáfolni. Az anyuka ellen az üggyel kapcsolatban eljárás is indult, mivel részegen és ruha nélkül sétált az utcán, miközben két kiskorú gyereket hagyott otthon, őrízetlenül.
Mire a rendőrök kiérkeztek a lakáshoz, a nő már otthon volt, ám továbbra is meztelen volt és láthatóan részeg. A nő kisfia is a helyszínen volt, a járőrök beszámolója szerint a gyerek végig sírt. A történetben több megmagyarázhatatlan pont is van. Az egyik helyi lakos, aki ismeri a házaspárt, de nem szerette volna, ha a nevén nevezik, elmondta, hogy a nő lehetetlen távot tett meg azért, hogy visszaérjen mire kiérnek a rendőrök.
Az hatalmas táv, tele dombokkal és emelkedőkkel. Biztos vagyok benne, hogy egy másik nőt láttak.
Mondta a család barátja.
A rendőröket végül a szomszédság hívta ki, a bejelentés szerint Shambley meztelenül mászkált az utcán, miközben a kisfia játékokat dobált le az erkélyről. A nő férje az eset után elismerte, hogy a fiú szokott ilyen dolgokat csinálni, ám szerintük ez csak egy kis csíny.
A helyi közösség értetlenül áll az eset előtt, sokak szerint a család csak feltűnésre vágyik, de mások szerint a történetüket akarják csak eladni a sajtónak.