Nagyvilág

Behatoltak az Iszlám Állam szíriai fővárosába

Behatoltak vasárnap Rakkába az Egyesült Államok támogatta milíciák - jelentette a kiterjedt helyi aktivistahálózattal rendelkező Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) emigráns csoport.

A Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab katonai szövetség harcosai előzőleg átkeltek az Eufráteszen, és déli irányból törtek be a városba, amelynek a visszafoglalásáért június elején indítottak offenzívát. Csütörtökön kerítették be a várost, ahol az ENSZ értesülése szerint mintegy százezer civil kényszerült maradásra.

Az SDF egy piacot foglalt el, amelyet teljesen az ellenőrzése alá vont, de ellentámadásra lehet számítani – közölte az OSDH igazgatója. Az értesülést az SDF is megerősítette.

A nemzetközi koalíció becslése szerint az Iszlám Államnak mintegy 2500 fegyveres terroristája van a városban, amely az atrocitások szimbólumává vált, amióta a terrorszervezet 2014-ben elfoglalta.

Puszta kézzel öltek ISIS-harcosokat a brit katonák
A Royal Navy különlegeseit nem lehet legyűrni, még muníció hiányában sem. Kemény történet Irakból.

(MTI, kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik