Közélet

Majdnem felgyújtotta élettársát

rendőrös (rendőrös)
rendőrös (rendőrös)

Emberölés kísérletével gyanúsítják a Turán élő 44 éves K. Csabát, mert pénteken mert 38 éves élettársát gázolajjal öntötte le és megpróbálta meggyújtani – írja a Police.hu.

A rendőrség szerint a férfi november 1-jén 14 óra körüli időben veszett össze élettársával, turai családi házukban. A vita közben a 38 éves nőt először hígítóval próbálta lelocsolni, majd rövid idő múlva a szobában gázolajat locsolt szét, melyből a sértett ruházatára is öntött.

A nőnek sikerült kimenekülnie a házból és segítséget kért, még mielőtt a 44 éves férfi meggyújthatta volna a kiöntött folyadékot.

A település körzeti megbízottja és a valkói körzeti megbízott a bejelentést követően néhány perccel a helyszínre érkezett, ahol K. Csabát elfogták.

A főkapitányság nyomozói a férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését. Ellene a további eljárást – fogva tartása mellett – a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik