Közélet

A kormány szerint azt akarják a magyarok, hogy ne változzon az ország

A következő évek politikáját erre építenék.

„A nemzeti konzultáció során az emberek döntő többsége egyetértett azzal az alapvető kérdéssel, hogy védjük meg Magyarországot: maradjon meg olyannak, amilyen” – ezt mondta az M1-en a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár. Tuzson Bence hozzátette: erre kell építeni a következő évek politikáját is.

Az államtitkár szerint „az emberek azt szeretnék, hogy ne változtassák meg Magyarországot, és az Európai Unióban is őrizzük meg Magyarország helyét”. Nemzetekre épülő Európát támogatnak központból vezérelt” helyett. Azt is mondta: a magyar kormány nem ért azzal egyet, hogy a gazdasági migráció jó Európának, az ország és a magyar emberek érdeke, hogy a magyaroknak legyen munkája. „Amíg nincs minden magyar embernek munkája, addig nem szabad azzal foglalkozni, hogy azért hozzanak be embereket az országba, hogy azok dolgozzanak a magyarok helyett” – jelentette ki. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik