Sport

Összességében nem olyan rossz a csoportbeosztásunk – Kim Rasmussen

Többek között a címvédő Norvégiával került azonos csoportba a magyar női kézilabda-válogatott a decemberi, németországi világbajnokságon.

A vb- és Eb-aranyérmes, olimpiai harmadik Norvégia mellett Svédország, Csehország, Lengyelország és Argentína lesz Kim Rasmussen szövetségi kapitány csapatának ellenfele.

A hatodik kalapból szerettem volna elkerülni a szabadkártyás lengyeleket, így nem örülök, hogy egy könnyebben legyőzhető csapat helyett őket kaptuk

– nyilatkozta a magyar szövetség Facebook-oldalán a sorsolás után Kim Rasmussen szövetségi kapitány.

A szakember hozzátette, a többi kalapból kisorsolt együttesek helyett könnyebb és nehezebb ellenfelek is juthattak volna a magyaroknak. Örömét fejezte ki amiatt, hogy Hollandiát – melyet a világ jelenlegi legjobb csapatának tart – elkerülte a válogatott.

Összességében nem olyan rossz a csoportbeosztásunk

– szögezte le a dán edző.

A csoportok első négy helyezettje jut a nyolcaddöntőbe.

A magyar érdekeltségű B csoport mérkőzéseit Bietigheim-Bissingenben rendezik, az innen továbbjutók az A-csoportból kapnak ellenfelet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik