Belföld

Tömegsírt találtak Hódmezővásárhelynél

Különleges „tömegsír” nyomaira bukkantak a Móra Ferenc Múzeum szakemberei egy homokbánya területén – a Hódmezővásárhelyt elkerülő út építéséhez kapcsolódó régészeti feltárás során. A Krisztus előtti 8. századra keltezhető gödörben tizenegy ember maradványait tárták fel a régészek.

Medgyesi Konstantin, a Móra Ferenc Múzeum tudományos- és közönségkapcsolati igazgatóhelyettese elmondta,

a rétegtani nyomok alapján megállapítható, az emberi maradványok az oszlás különböző fázisaiban egy időben lettek eltemetve mintegy 2800–2700 évvel ezelőtt. Mivel az elhunytak nem egy időben vesztették életüket, a kopáncsi objektum régészeti értelemben mégsem tekinthető tömegsírnak.

Pópity Dániel, a Móra Ferenc Múzeum ásatásvezető régésze szerint

minden jel arra mutat, hogy az egyének nem háborús okokból, vagy járványtól vesztették életüket. A jelenség mögött sokkal inkább egy sajátos temetkezési rítus állhat, amely során a közösség korábban önállóan elföldelt maradványait egy meghatározott alkalommal közös gödörben véglegesen újratemetik.

Az eredmények szerint a gödörben férfiak, nők és gyermekek maradványai is találhatók.

(kiemelt kép: Móra Ferenc Múzeum)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik