Tech

Nagyot téved, ha azt hiszi, hogy Macbookja biztonságban van

Ahogy egyre kifinomultabb és veszélyes vírusok látnak napvilágot, úgy jelennek meg sorra a macOS-re írt kártevők, számuk elképesztően nagyot ugrott az elmúlt két évben.

Az Apple-felhasználók jó ideje hiszik azt, hogy a macOS rendszere ellenáll a különféle kártevőknek. Az elmúlt időszakban viszont elképesztően gyors ütemben szaporodott meg azon vírusok száma, amiket kifejezetten az Apple gépeire írtak, olvasható a McAfee biztonsági cég jelentésében.

A friss fenyegetettségi jelentés szerint 2017 első negyedévében 250 ezer új, macOS-t célzó kártevőt azonosított a cég, így összesen már több mint 700 ezer ilyen vírus szerepel adatbázisukban. 2016 utolsó negyedévében még 500 ezer volt ez a szám.

Ez azért nagy szó, mert 2015 utolsó negyedévében még 100 ezer kártevőről tudtak, ami egy év alatt nőtt több mint ötszörösére.

Forrás: McAfee

A szakértők szerint azzal magyarázható a maces vírusok szaporodása , hogy a malware-ek egyre fejlettebbek és veszélyesebbek. Már az Apple sem hangsúlyozza azt, hogy a macOS teljesen immunis lenne ezen fenyegetésekre.

A jelentés szót említ arról is, hogy a maces kártevők szaporodása elsősorban az adware-ek miatt van, a fertőzések legtöbbször kártékony kódot tartalmazó reklámként jutnak el a gépekre.

A helyzet még mindig jobb, mint a Windows esetében: a 700 ezer maces kártevővel szemben 700 millió olyan vírust azonosítottak ugyanezen időszakban windowsos PC-kre.

Már szolgáltatásszerűen is fertőznek

Nemrég mi is arról írtunk, hogy kifejezetten macOS-re írt zsarolóvírust és kémprogramot árulnak a sötét weben, ez az első bizonyíték arra, hogy az Apple gépeit sem kímélika szolgáltatásszerűen, Ransomware-as-a-Service (RaaS) modellben terjesztett zsarolóvírusok. Ugyan a szakértők szerint ezek még elmaradnak a Windowst célzó kártevők fejlettségétől, de már nem sokáig érezhetik magukat biztonságban az Apple gépek felhasználói.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik