A szóvivő elmondta: az APEH kintlévősége 655 milliárd forint, ám ez az összeg nem hasonlítható össze a megpályáztatott 9 milliárd forinttal. A 655 milliárd forint ugyanis a teljes tartozásállomány, s ebben például olyan tételek is szerepelnek, amelyeket az adóalanyok, egyebek mellett egy önrevíziót követően megfizetnek. A 9 milliárd forintos összeg viszont csak a felszámolás alá vont gazdasági szerveztek tartozása, ezen belül is olyan cégeké, amelyektől a teljes kintlévőség behajtása már “nem reményteljes” az APEH számára.
A szóvivő kifejtette: az APEH a 9 milliárd forintos csomagot egyben adja el, tehát nem lehet csak a viszonylag fizetőképesebb vállalatok tartozását megvenni. Lapértesülés szerint a hivatal a 9 milliárdos csomagot legkevesebb 100 millió forintért akarja eladni követeléskezelő cégnek.
A pályázat feltételei szerepelnek az APEH honlapján is.