Foci

Bundázás: milliókat kaszáltak a magyar edzőmeccsel

soroksár-vác (soroksár)
soroksár-vác (soroksár)

Úgy tűnik, előre megbeszélt eredmény született a Soroksár-Vác felkészülési meccsen.

A találkozót 3-2-re a hazaiak nyerték, és ebben nincs is semmi furcsa, hiszen egy felkészülési meccsen sokszor nem várt eredmény születik, persze ilyen szempontból ezeket a legkönnyebb manipulálni.

Egy internetes oldalon, ahol fogadási tippeket lehet venni, mégis feltűnt ez a mérkőzés, mégpedig azzal a megjegyzéssel, hogy előre le van fixálva az eredmény, ezért 100 százalékos a siker.

 Fotó: Facebook

Sőt, egy fogadási szelvényt is feltöltöttek a tipp mellé: ezen a Soroksár-Vác – 30-szoros pénz a hazaiak győzelemre – és a lengyel másodosztályú Olimpia Grudziadz–Olimpia Elblag – szintén ilyen szorzóval – szerepelt, ami együtt 900-szoros pénzt fizetett. A fogadó 50 euróból 45 ezret, azaz 13,8 millió forintot nyert – írja a Blikk.

A szelvényen mindkét találkozót úgy játszották meg, hogy a félidőben még a vendégek vezetnek, a lefújáskor pedig már a hazaiak.

Az ügyben megszólalt Szűcs Mihály, a Soroksár szakmai igazgatója is: “Téma volt az öltözőben a meccs és az a bizonyos szelvény. Mindenki le volt törve, hogy ilyen hírekkel kerültünk az újságba a bajnokság kezdete előtt, nem a pályán mutatott játékunk alapján. Ám nincs takargatnivalónk, így a meccs- összefoglaló videót sem vesszük le. A fogadások megmérgezik a játékot, utólag úgy tűnhet, talán jobb lett volna, ha Hodgyai László nem rúgja be a győztes gólt, mert akkor a szelvény nem kavarja fel az életünket. Szerencséje volt a tippelőnek, mert ha biztosra megy, akkor 50 eurónál valószínűleg többet rak a találkozóra”

A lap úgy tudja, a hazai hatóságok nem indítottak eljárást a mérkőzés miatt, hiszen ez a találkozó nem tartozik a fogadási botrány jelenlegi vizsgálatához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik