Mint korábban megírtuk, a Fidesznek a visszadobott plakáttörvény kétharmados részeinél lett volna szükség az MSZP támogatására. Erre látszott is esély, de Botka László közbelépett: az elnökségnek azt javasolta, az MSZP ne nyújtson be saját javaslatot, továbbra se támogassa a Fidesz javaslatát – tudta meg a hvg.hu a párt kommunikációs igazgatójától.
A miniszterelnök-jelölt felvetéséről hivatalosan a pártot vezető Országos Választási Bizottság dönt, de az elnökség nem ment szembe Botkával, aki korábban már kimondta: tilos az együttműködés a Fidesszel (akkor a párt a Vadászkamarának ingyen átadandó kastélyok ügyében kényszerült magyarázkodásra.)
Az új javaslatcsomagot az MSZP eredetileg szeptemberben akarta benyújtani, de a rendkívüli ülés miatt korábban leporolta. A Fidesz már az alku esélyéről, a Jobbik durva politikai paktumról beszélt, úgy vélte, a szocialisták javaslata csak szívességet tesz a kormánypártoknak.