Média

Négy volt origós is Tarjányihoz megy

zoom tarjányi péter
zoom tarjányi péter
Az újrainduló zoom.hu ezenkívül nagy számban igazolt az Indexet korábban működtető CEMP csoporttól munkatársakat. Megszereztünk egy 21 fős névsort, kikkel dolgozik majd a portál.

Terv szerint halad a zoom.hu előkészítése, várhatóan július második felében így megkezdheti a a munkát az új szerkesztőség „béta” üzemben. Az új szerkesztőség tervezett létszáma 30 fő körül van, ebből 21 fővel szerződött mostanra a biztonságpolitikai szakértőként is ismert Tarjányi Péter, a site tulajdonosa, aki a következő napokban írja alá további 5-6 fő szerződését.

Három hangsúlyos terület lesz: politika, gazdaság, szórakoztatás. Úgy tudjuk, hogy az újonnan érkezők többnyire hasonló területen dolgoznak majd, mint korábbi munkahelyeiken, bár lesznek más feladatok is, ugyanis minden újságíró newsroomozni is fog majd.  A gazdasági szekciót a tapasztalt infógyáros, Vitéz F. Ibolya (korábban Világgazdaság, HVG), a szórakoztatót a korábban az Indexet is tulajdonló CEMP-hez tartozó Port.hu kulturális programajánló portál főszerkesztő-helyettese, Marczisovszky Márton viszi majd, aki frissen távozott Spéder Zoltán médiavállalatától.

A Zoom.hu stábjában négy volt origós is található. Ott dolgozik majd az Origo tévé rovatának volt munkatársa, Vajda Judit, aki néhány hónapja annak ellenére állt fel a médiamanipulációkba keveredett portáltól, hogy akkor még nem volt hová mennie, de úgy gondolta, nem adja a nevét ahhoz, ami a kormányközeli portálnál folyik. Ugyancsak az Origótól érkezik Szirmák Erik, aki idén február óta dolgozott a portálnál, azt megelőzően a vs.hu-nál és a Magyar Nemzetnél volt. Szintén a Zoomnak dolgozik majd Grimm Balázs, aki még az év elején jött el az Origo portáltól. A névsorban szerepel Serdült Viktória is, aki egy éve jött el a cégtől.

Pintér Luca, a Velvet.hu rovatvezetője a CEMP csoporttól távozott. Ugyancsak a CEMP-től érkezik Juhász Edina, a Divany.hu munkatársa. Szintén CEMP-es múltja van a korábban az Indexnél dolgozó Csepregi János Botondnak és az egykori velvetes, jelenleg reset.hu-s Fekő Ádámnak.

A kereskedelmi terület vezetőjének is CEMP-es múltja van: az a Szabó Zsolt felel majd a reklámbevételekért, aki korábban a CEMP-nél értékesítési vezetőként dolgozott.

A Marquard Médiához tartozó Playboynak és a Ringier Axel Springer Magyarországhoz tartozó Gyöngy magazinnak is dolgozó Biró Péter Istvánra több területen is számít majd a főszerkesztőnek kinevezett Zappe Gábor. A szintén CEMP-hez tartozó napi.hu-tól is érkezik munkatárs, Papp Zsolt Sándor személyében.

Ábrahám Ambrus, a Népszava volt munkatársa szintén a Zoomnál folytatja, ahogyan az a Sereg András is, aki 1989-től 2005-ig a Népszabadság belpolitikai rovatának újságírója és szerkesztője volt, majd 2005-től egészen idén márciusig az Alkotmánybíróság sajtófőnökeként tevékenykedett.

Liebig Zsolt, aki korábban a Propellernél dolgozott, termékfejlesztési vezető lesz, többek között a szerkesztőségi rendszer beüzemelése, a dizájn elkészítése, illetve a későbbi élesítendő aloldalak is hozzá tartoznak majd. A közösségi médiás felületek kezelése viszont nem hozzá, hanem a Central Médiacsoporttól érkező Barsi Zoltánhoz tartozik majd.

Korábban beszámoltunk már róla, hogy Szegő Péter (korábban Propeller, közmédia, Mediaworks) lesz a lapigazgató, míg a tavaly bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztője, Murányi András hírigazgatóként dolgozik a cégnek. Szintén a stáb tagja lesz Fekete Gy. Attila, aki legutóbb a Simicska Lajos -féle Magyar Nemzetnél dolgozott bűnügyi újságíróként, azt megelőzően pedig a Népszabadságnál végezte ugyanezt. Hozzá tartoznak majd az olyan, hosszabb tényfeltáró, kutatói háttérmunkát igénylő témák mint például az ügynökügy.

A fenti lista hitelességét Tarjányi Péter tulajdonos is megerősítette, hozzátéve, hogy szerinte nagyon erős névsor állt össze.

média újságírás
FüHü néven indul új hírportál és hírügynökség
A portál július elején, a hírügynökségi szolgáltatás a választások után rajtol. Tulajdonosa az egykori Független Hírügynökség alapító-tulajdonosának testvére, de a volt alapító nem vesz részt a munkában.
A tér és idő egyensúlyát is megbontotta a TV2 érdekében az Origo
Egészen sajátos módszereket alkalmazva próbál segíteni a TV2-nek az Origo és a Ripost.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik