Nagyvilág

Ferenc pápa: A korrupcióra nincs bocsánat

Vatikáni rendelet készül a korrupciót elkövetők és a szervezett bűnözés tagjainak kiközösítésére.

A Vatikán nemzetközi egyeztetést kezd, és egy kánonjogi tervezeten dolgozik a korrupció és maffiatevékenység miatti kiközösítésről (latinul excommunicatio). Ferenc pápa megválasztása óta gyakran elítélte a korrupciót, amit “kiirtandó daganatnak” nevezett, és hangsúlyozta, hogy

a bűnt meg lehet bocsátani, a korrupciót nem.

A pápa “Istenkáromláshoz” hasonlította és a legsúlyosabb társadalmi csapásnak nevezte a világot “elrohasztó” korrupciót, amellyel szemben hívőknek és nem hívőknek közösen kell harcolniuk. Az egyházfő jelezte, a bűnös bocsánatot kér, a korrupt soha, mert “úgy érzi, nincs is rá szüksége”.

A pápa szerint nincs különbség korrupció és maffia között. Mindkettő kizsákmányolja embertársait a közös jó keresése helyett.  

Ferenc pápa 2014-ben a calabriai Cassano all’Ionióban kijelentette, hogy a maffiózókat az egyház kiközösíti. Korábban II. János Pál 1993-ban a szicíliai Agrigentóban szólította fel megtérésre a maffia tagjait, XVI. Benedek pedig 2010-ben szintén a Palermóban a halál útjának nevezte a maffiát.

Az olasz hatóságok elsőként üdvözölték a vatikáni bejelentést. Michele di Bari a calabriai Reggio Calabria maffiaellenes ügyésze szerint az fordulatot hozhat Dél-Olaszországban, ahol a szervezett bűnözés uralta kistelepüléseken élők, közöttük a plébánosok is félnek a “maffiózó szomszédtól”, akit most senki nem mer kizárni a helyi közösségből, míg az egyházi kiközösítés “minden alibitől megfosztaná a bűnözőket”.

Pietro Grasso volt ügyész, az olasz szenátus elnöke rendkívüli lépésnek nevezte a korruptak kiközösítését, amellyel “senki soha többé nem igazolhatná a korrupciót”. Raffaele Cantone az olasz korrupció ellenes hatóság (Anac) elnöke szerint a kiközösítésnek nemcsak egyházi és jogi, hanem nemzetközi politikai üzenete is lenne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik