A Fehérvár AV19 jégkorongcsapata pénteken jelentette be, hogy hazacsábította a tengerentúlról Stipsicz Bencét. A védő 20 éves kora ellenére már két világbajnokságon is szerepelt, kint volt a szentpétervári A csoportos vébén is.
Stipsicz MAC-nevelés, a 2015-16-os szezonban bemutatkozott a MOL Ligában is. Az előző idényt a legerősebb amerikai juniorligában, az USHL-ben töltötte, a Cedar Rapids RoughRiders csapatában 47 mérkőzésen 6 pontot szerzett. Szélig Viktor sportigazgató elmondása szerint az EBEL-be igazolták.
Sokáig úgy tűnt, hogy egy erős NCAA csapatban fogok tudni játszani, ami mind hokiban, mind pedig tanulásban nagyon jó lett volna. Elkezdtem azon is gondolkozni, hogy itthon folytassam a pályafutásomat, Szélig Viktor pedig nyitott volt arra, hogy a karrieremet és a tanulást össze tudjam egyeztetni. Magas szinten szerettem volna folytatni a jégkorongot, ezért döntöttem a Fehérvár mellett. Az edzővel volt egy hosszú telefonbeszélgetésünk, nagyon szimpatikus volt, ez is befolyásolta a döntésemet
– mondta Stipsicz.
Stipsicz Bence, Kiss Zsombor után a Fehérvár AV19 második magyar igazolása. A csapat végleges keretéről a klub hétfőn tart majd sajtótájékoztatót, akkor egy újabb játékos érkezését jelentik még be.