Nagyvilág

Trump kihátrált, az EU beleállt a klímaegyezménybe

Az Európai Parlament megszavazta azokat az intézkedéseket, amelyekkel végrehajtják a megállapodást, hogy elkerüljék a globális katasztrófát.

Megszavazta a párizsi klímaegyezmény rendelkezéseinek végrehajtását lehetővé tévő intézkedéseket szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülése. Az elfogadott szabályok lehetővé teszik, hogy az Európai Unió teljesítse vállalásait, és 2030-ra összességében 40 százalékkal csökkentse károsanyag-kibocsátását az 1990-es szinthez képest – közölte a parlament sajtószolgálata. A képviselők 2050-re 80 százalékos csökkentést tartanak kívánatosnak a 2005-ös szinthez képest.

Mint írták, a határozat az uniós vállalást kötelező nemzeti célokra bontja le olyan területeket érintve, mint a mezőgazdaság, a közlekedés, az építőipar, illetve a hulladékkezelés, amiket az EU szén-dioxid-piaca ugyan nem fed le, de az üvegházhatású gázok kibocsátásának 60 százalékát adják. Az 534 szavazattal, 88 ellenében, 56 tartózkodás mellett elfogadott javaslat alapján ha 2020 előtt lépnek,

jutalomban részesülnének azok a tagországok, amiknek az uniós átlag alatt van az egy főre eső bruttó hazai termékük (GDP).

A lépés azután számít igazán fontosnak, hogy Donald Trump elnök pár hete jelentette be, hogy az USA kilép az egyezményből. A plenáris ülésen az Európai Bizottság elnöke is felszólalt, és szomorú fejleménynek nevezte, hogy Trump döntését. “Sajnálatos módon nem mindenki fogadja el a tények igazságát” – fogalmazott Jean-Claude Juncker, hozzáfűzve, hogy ez a lépés jele annak, hogy Washington lemond a Föld sorsát meghatározó közös cselekvésben való részvételről.

Juncker szerint az Egyesült Államok visszavonulása nem jelenti a megállapodás végét, mivel a világ többi része ezáltal csak még elkötelezettebbé vált az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Kijelentette, az Európai Unió nem fogja újratárgyalni a szerződést, annak a rendelkezéseit végre kell hajtani.

Húsz évet töltöttünk tárgyalással, most eljött az ideje a cselekvésnek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik