Kultúra

Meghalt Keith Richards egykori barátnője

Anita Pallenberget a Rolling Stones múzsájának tartották. Az olasz-német származású színész és modell kedden, 73 évesen halt meg Londonban.

A hírt Pallenberg barátnője, Stella Schnaubel színésznő jelentette be az Instagramon, a halál okát egyelőre nem közölték.

A modellkedés és a filmezés mellett dizájnerként is dolgozott, emellett a hatvanas években a pop art világának egyik állandó figurája volt, rendszeresen feltűnt Andy Warhol híres Factory-jában is.

Szerepelt Jane Fonda 1968-as kultfilmjében, a Barbarellában, két évvel később pedig együtt játszott Mick Jaggerrel Az előadásban.

Pallenberg sminkeli Jaggert Az előadásban (Fotó: Andrew Maclear/Hulton Archive/Getty Images)

Majdnem börtönbe kerültek

A hatvanas évek közepén elment egy müncheni Rolling Stones-koncertre, ami után viszonyba kezdett Brian Jonesszal, az együttes gitárosával, akit aztán később az együttes másik zenésze, Keith Richards miatt elhagyott. Richards 2010-ben kiadott memoárjában azt írta, Pallenberggel erőszakosan bánt Jones, ezután szakított vele.

Richardsnak és Pallenbergnek három közös gyereke született, Marlon ma 47, Angela 45 éves. Harmadik gyermekük, Tara 10 hetes korában halt meg. A pár súlyos heroinfüggő volt, 1977-ben kis híján börtönbe is kerültek, miután kábítószer-birtoklással Torontóban lebuktak.

Nem hitte, hogy megéli a 40-et

Bár szerelmi kapcsolatuk véget ért, jó viszonyban maradtak, öt unokájuk is született. Pallenbergnek sikerült abbahagynia a drogozást és a kilencvenes években divattervezői oklevelet szerzett Londonban. A 2000-es években visszatért a filmezéshez, szerepelt például az Imitátorokban és a Chéri – Egy kurtizán szerelmében.

Készen állok a halálra. Annyi mindent megéltem már. Anyám 94 évesen halt meg, én nem akarom elveszíteni az önállóságomat. Már elmúltam hetven, pedig őszintén szólva, nem hittem, hogy megélem a negyvenet

– mondta egy tavalyi interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik