Sport

Bekerült a TAO-rendszerbe a röplabda is

A röplabdával bővül a hazai látvány-csapatsportok köre a társasági és az osztalékadóról szóló törvény keddi módosítása értelmében, így a sportág bekerül a társaságiadó-kedvezményen keresztüli támogatások (TAO) rendszerébe. Az országgyűlés 150 igen és 34 nem szavazattal, öt tartózkodás mellett fogadta el a vonatkozó törvényjavaslatot – a sportállamtitkárság tájékoztatása szerint.

A TAO 2011 óta működik az Európai Bizottság jóváhagyásával, a most elfogadott módosítással a röplabda bekerül abba a körbe, amelyet eddig a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong alkotott.

A röplabda sportág mind szakmai eredményei, mind népszerűsége, nézőszáma alapján eljutott arra a szintre, hogy a látvány-csapatsportok közé sorolják be. A törvénymódosítás azzal, hogy a látvány-csapatsportok közé helyezi be a röplabdát, ezt a fejlődési folyamatot kívánja támogatni, hiszen a sportág bebizonyította, hogy immár helye van a látvány-csapatsportágak között

– mondta Szabó Tünde sportállamtitkár az MTI-nek.

Hozzáfűzte, hogy a röplabda a 16 kiemelt sportág egyikeként, az utánpótlás-nevelésre nagy hangsúlyt fektetve jutott el oda, hogy ma már 210 klub keretei között van lehetőség a sportág gyakorlására. Kiemelte továbbá, hogy az utánpótlás-nevelés sikerei mellett a női válogatott és a klubcsapatok eredményei is jelentős fejlődést mutatnak mind a kiemelt bajnoki mérkőzéseket, mind a nemzetközi kupameccseket tekintve.

A női röplabda-válogatott szerepelt a 2015-ös Európa-bajnokságon, illetve kijutott a 2017-es Európa-bajnokságra is, a világbajnokság sajnos nem jött össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik