Közélet

Záróra után érkezett a buta bankrabló

Joseph M Lewist (bankrabló, )
Joseph M Lewist (bankrabló, )

Símaszkkal a fején állt meg a bank bejáratánál, de dolga végeztével kellett elsomfordálnia, mert az ajtó zárva volt.

Az igencsak amatőr bankrabló nem sokkal délután három óra után érkezett meg az amerikai Maine államban lévő Union város egyik bankjához. Fején egy símaszkkal próbált meg bejutni a rabláshoz kiszemelt pénzintézhethez, de bankrablási kísérlete csúfos véget ért. A bejárati ajtó ugyanis akkor már zárva volt. A bank ugyanis csak három órig volt nyitva – írta a Bangor Daily News.

A férfi ekkor szemtanúk elmondása szerint visszasomfordált autójához, és elhajtot a helyszínről, de nem jutott messzire. Mivel többen is végignézték kudarcba fulladt akcióját, a rendőrség is hamar értesült arról, hogy egy “gyanús férfi, símaszkkal a fején” ólálkodott a bank bejáratánál, és még a menekülésre használt autóról is jó leírással rendelkeztek.

Így pár perccel a bejelentés után egy járőr már meg is állította Joseph M Lewist, akinek autójában ott volt a símaszk, és a férfi egy kis beszélgetés után be is vallotta, hogy mit tervezett, és azt is, miért hiúsult meg kísérlete. A bűntetlen előéletű férfit ellen bankrablási kísérlet vádjával indítottak eljárást – írta a Daily News..

Ajánlott videó

Olvasói sztorik