Otthon

Így lehet 10 raklapból kerti medencénk

Töredékébe kerül a készen vásárolt csobbanóknak.

Nagy divatja van a raklapok újrahasznosításának. Az ezermesterek mindenféle kerti bútort készítenek belőle, és akad olyan is, aki teraszt álmodott a raklapokból.

Így lesz 44 raklapból bájosan pazar kerti terasz
Az előkészületek nem túl látványosak, de annál inkább a végeredmény!

A német Torben Jung a legnagyobb közösségi portálon tette közzé a kertjében készített medencét, mely számításai szerint alig 70 eurójába került. Ez forintra átszámolva is barátságos összeg, s ha az „ötletgazda” útmutatásának alapján dolgozunk, tartós, éveken át használható praktikus és a nyári időszakban kedvelt kültéri bútora lesz portánknak. Az biztos, hogy nagyságrendekkel olcsóbban ki lehet hozni egy kerti medencét raklapokból, mintha ásott, műanyagfalú, vagy csempés medencénk lenne.

Nem késtünk le semmiről, hiszen most kezdődik a nyár, ráadásul rövid idő alatt elkészíthető

Ezermester-képesség és némi szaktudás azért szükségeltetik hozzá, de arra végső esetben ott vannak a szomszédok és a barátok, akiket segítségül hívhatunk.

Az elkészítés menete

Elsőként terítsünk le egy erős, vízálló fóliát oda, ahol kijelöltük a medence helyét. Ezután a raklapokból állítsuk össze a medence falát, mely formáját tekintve lehet akár ötszögletű, vagy sokszög alakú.  A raklapokat hevederekkel erősen rögzítsük egymáshoz, mert feltöltve a víz tömege nagy nyomást gyakorol a medence oldalára.

Következő lépésként tömjük ki a raklapok közötti hézagokat egy-egy vastagabb szőnyeggel, vagy néhány kidobásra ítélt törölközővel, melyeket a medence pereménél hajtsuk vissza, és rögzítsük szögekkel vagy tűzőgéppel a raklapok felső eleméhez.

Ha stabilan áll a medence váza, belehelyezhetjük a nagy teherbírású fóliát, mely kertészeti áruházakban biztosan beszerezhető. A fóliát nagy gondossággal terítsük ki, hogy lehetőleg minél kevesebb gyűrődés maradjon benne.

A peremnél jócskán hagyjunk rá az anyagból, hajtsuk vissza, majd rögzítsük az oldalfal tetejéhez.A medence külsejét kreatívan többféle anyaggal bevonhatjuk. Torben Jung nádszövetet választott, és így nagyon mutatós lett. A „külsőségek” után a felső peremet vékony – vízálló réteggel bevont –, csiszolt deszkákkal vízszintesen zárjuk le – és mehet is bele a víz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik