Nagyvilág

Terrorellenes nemzetközi központot hoznak létre Franciaországban

Emmanuel Macron irányítása alatt terrorizmus elleni nemzeti központot hoznak létre – jelentette be a francia elnöki hivatal szerdán. A mintegy húsz főből, elsősorban elemzőkből és szakértőkből álló új szervezet elsősorban a titkosszolgálatok stratégiai irányításáért lesz felelős a jobb együttműködés érdekében, operációs igazgatást azonban nem fog végezni.

A terrorelhárítási központ fog javaslatokat tenni az államfőnek a titkosszolgálatok működésének összehangolására, és minden héten jelentést tesz a védelmi tanács ülésén, ahol a vezérkar, a titkosszolgálatok és a politikai vezetés a terrorizmus elleni küzdelem stratégiáját határozza meg. A szervezet a már létező Hírszerzési Nemzeti Koordináció keretében fog működni, mindkét csoport igazgatója Pierre Bousquet de Florian, a belső elhárítás korábbi vezetője lesz.

A mintegy 11 ezer főt foglalkoztató francia titkosszolgálatok négy nagy szervezetbe tömörülnek, amelyek közül egy a belügyminisztérium, három pedig a védelmi tárca irányítása alá tartozik, de egységes terrorelhárítási központ nem létezik. Az új egység létrehozásával az alappvető cél a négy egység közötti jobb információáramlás az alapvető cél a terrorizmus elleni hatékonyabb küzdelem.

Az elmúlt két évben 239-en vesztették életüket terrortámadásokban Franciaországban, a merényletek többségét az Iszlám állam dzsihadista szervezet vállalata magára, amely ellen az Irakban és Szíriában fellépő nemzetközi koalícióban a francia haderő is részt vesz.

Az országban a 2015. november 13-i 130 áldozatot követelő párizsi merényletsorozat óta rendkívüli állapot van érvényben, és a legmagasabb fokozatú a terrorkészültség: a mintegy 100 ezer rendőr és csendőrt 7 ezer katona is segíti a közintézmények, a kiemelt vallási és kulturális létesítmények, pályaudvarok, repülőterek, turista látványosságok és nagyobb események biztosításában.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik