Óóó, bár lenne pokol, annyira élvezném nézni, ahogy Balog miniszter úr rábaszik, ábrándozott mellettem naivan egy református pap kissé ittas kicsi fia, és én nem akartam kedvét szegni, nem akartam megmondani, téved, nem akartam elkeseríteni, Balog miniszter úr nem baszik rá, sőt, amikor a pokolra kerül, a meghallgatásán – figyelembe véve HR területen végzett legalább 5 éves tapasztalatát, felsőfokú szakirányú végzettségét, nagyfokú proaktivitását, precíz munkavégzését, jó kommunikációs készségét, határozott fellépését -, állást kínálnak neki modern, kényelmes munkakörnyezetben, ahol egy dinamikus, szakmailag felkészült, összetartó csapat tagjaként, saját irodával, versenyképes fizetéssel, hosszú távú, stabil munkahely, folyamatos fejlődési lehetőség és anyagi előrelépés ígéretével csábítják, és a vezérigazgató is leül vele egy forró kávéra, na, szia, Zoli, sokat hallottam rólad, na, mit gondolsz, hogy döntöttél, kérdezi, mire Zoli kihúzza magát, és így felel, szeretnék egy klassz csapat tagja lenni, szeretném megvalósítani az álmaimat a Pokol segítségével.
Na, szia, Zoli, sokat hallottam rólad, na, mit gondolsz, hogy döntöttél, kérdezi, mire Zoli kihúzza magát, és így felel, szeretném megvalósítani az álmaimat a Pokol segítségével.
Ajánlott videó
- 15:13 A takarítók találtak rá a nyugdíjasra, aki az előző napi stadiontúrán halt meg
- 15:03 Egyhamar nem tárgyal újra Amerika és Irán
- 15:00 Kvíz: a sporttörténelem legnagyobb visszatérői
- 14:57 Csodacsapattól a harmadosztályig 10 év alatt: hogyan bukhatott ekkorát a Leicester City?
- 14:47 Trump elsőre azt hitte a lövésre, hogy csak leejtett tálca csörömpöl
- 14:28 M1, M7, M0: balesetek, torlódások több autópályán is
- 14:01 Ne küldjük ki focizni a fiúkat, ha a menstruációról akarunk beszélni a gyerekekkel
- 13:56 Váratlan helyen kapták el a betegét véletlenül megölő floridai sebészt
- 13:37 Őrület: kenyai atléta törte át a kétórás álomhatárt maratonfutásban
- 13:35 Győrnek elege lett, olyat tett, amit ‘89 óta soha
- 13:09 „El akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon” – politológust kérdeztünk, mi rejlik Orbán mandátum-visszaadása mögött
- 13:02 A világhírű zeneszerzőre is lecsapott a sztálini terror
- 12:31 Burleszk a focipályán: úgy megzavarodott a kapus, hogy a hátával adott gólpasszt az ellenfélnek
- 12:20 Mire kiértek a mentők, megszületett a kislány Szabolcsban
- 12:04 Feszült arcok, fegyveres egyenruhások – képek a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján kitört lövöldözésről
- 06:41 Videó: 90 méteres magasságból zuhant a föld felé a spanyol vidámparki katapult kabinja
- 06:02 70-80 km/órás széllel tör be a hidegfront – riasztást adtak ki
- 10:29 „Orbán Viktor ezt nem tekinti cserbenhagyásnak” – Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, visszavonul a politikától
- 05:00 Kvíz: a világ leghíresebb modelljei – egy nevet kérünk a képek mellé!
- 10:01 Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén
- 05:45 Mennyire értesz az elsősegélynyújtáshoz? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 10:57 A vagyonvisszaszerzés vagy a műemlékvédelem központja is lehetne a nemsokára kiürülő Karmelita kolostor
- 13:09 „El akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon” – politológust kérdeztünk, mi rejlik Orbán mandátum-visszaadása mögött
- 08:37 Belehalt sérülésébe az influenszer, akit a brit X-Faktor sztárja gázolt el
- 10:06 Magyar Péter május 5-én Olaszországba megy
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
