Belföld

Nyílt levelet írtak Áder Jánosnak a Taigetosz-törvény miatt

Ahogy arról a 24.hu-n is beszámoltunk, a parlament elfogadta a köznevelési törvény módosítását, így a jövő évtől megszűnik annak lehetősége, hogy a tanulási nehézséggel küzdő gyerekek egyes tantárgyak esetén felmentést kapjanak az osztályozás alól.

A Tanítanék Mozgalom a csatlakozó szakmai és civil szervezetekkel együtt most arra kéri Áder Jánost, hogy ne írja alá ezt a törvényt. Szerintük a törvénymódosítás rendkívül hátrányosan érinti a beilleszkedési, tanulási és magatartási nehézséggel küzdő tanulókat, ezért nyílt levelet írtak a köztársasági elnöknek:

A Magyar Országgyűlés május 30-án csendben megszavazta Az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló, Balog Zoltán miniszter által benyújtott, a sajtóban és szakmai, illetve érintetti körökben Tajgetosz-törvénynek nevezett javaslatcsomagot.
Az elfogadott törvénymódosítások több pontját élesen bírálta a szakmai közvélemény, illetve az érintett érdekképviseleti szervezetek, a törvényhozási folyamat során azonban e véleményeket nem vették figyelembe. Ilyen kifogásolt pont többek között az, hogy lehetőség nyílik az iskolákban képesítés nélküli pedagógusok foglalkoztatására, illetve, hogy enyhe és középsúlyos értelmi sérült fiatalok számára bizonyos tárgyakat gyógypedagógiai végzettséggel nem rendelkező pedagógusok is taníthatnak ezentúl. Ezen rendelkezések súlyosan csorbítják az iskolába járó gyerekek és fiatalok jogát ahhoz, hogy a számukra legmegfelelőbb, törvényben garantált képzéshez férhessenek hozzá.
Súlyosan romlanak azon tanulók esélyei is, akik beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdenek (BTMN tanulók), s akiket ez a törvénymódosítás megfoszt attól a lehetőségtől, hogy bizonyos tantárgyak értékelése alól részleges vagy teljes felmentést kaphassanak. Könnyen belátható, hogy egy részterületen tanulási nehézséggel küzdő gyereknek nem bukásra és kudarcokra van szüksége, hanem megfelelő szakmai segítségre, ahogyan az is, hogy ez a most megszüntetett lehetőség segített számos tanulási nehézséggel küzdő, ugyanakkor más területeken jól teljesítő gyereket ahhoz, hogy sikeresen elvégezze iskoláit, érettségit és akár felsőfokú képzettséget is szerezzen. Ezt az utat vágta el előttük a fent megnevezett törvénymódosító csomag.
Az oktatási jogok biztosának eddig sem túl nagy mozgásterét szűkítő rendelkezés pedig tovább csökkenti az érdekérvényesítés, a méltánytalanságok és törvénytelenségek elleni fellépés lehetőségeit az oktatásügy területén.
Mind magánemberként, szakmai, mind érdekképviseleti és érintett szervezetek képviselőiként úgy véljük, ezen rendelkezések rendkívül súlyos hátrányokat és károkat okoznak gyermekek tízezrei számára, ezért arra kérjük, éljen az alaptörvényben foglalt jogával, és a törvényt ne írja alá, hanem küldje meg az Alkotmánybíróságnak alkotmányossági vizsgálat céljából.
Köszönettel
Törley Katalin, Sulyok Blanka, Pilz Olivér (Tanítanék Mozgalom)
Taigetosz-törvény: szorongóbbá válnak a jegyek miatt rettegő gyerekek
A kormány szerint felmentés helyett fejlesztésre lenne szükség, de ennek nem adottak a feltételei.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik