Foci

Facsemeték miatt nem építik a fociakadémiát

magyar futball akadémia (magyar futball akadémia)
magyar futball akadémia (magyar futball akadémia)

Kispesten komoly oka van annak, miért nem bővítik a Magyar Futball Akadémiát: egészen pontosan 4500 facsemete áll az építkezés útjában.

A kispesit városvezetés korábban ennyi facsemete elültetésére kötelezte az építtetőt, így nem kezdődhetnek meg a munkálatok az akadémián – írja az mno.hu

A Honvéd szerette volna, ha a Magyar Futball Akadémia fejlesztését minél előbb megkezdhetnék, ám most várniuk kell, mivel politikai harc folyik az MSZP-s többségű önkormányzat és a kormány között, hiszen az állam 5 milliárd forinttal támogatja a Bozsik Stadionhoz kapcsolódó utánpótlásbázis építését.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Magyar Nemzet Online cikkében azt írja, sem a klub, sem a tervező cég nem szeretett volna bővebb információkkal szolgálni az üggyel kapcsolatban, ugyanakkor az önkormányzat 2014. nyarán rábólintott az építkezésre, de mivel nem volt rendeletük, mely megkövetelte volna a kivágott fák pótlását, gyorsan összedobtak egyet.

Ez arról szól, hogy az építtetőnek a zöldterület pótlására – hiszen az akadémiai központ egy elhanyagolt őserdőn állna – mintegy 4500, öt centiméter törzsátmérőjű fát kellene ültetnie, ami 160-180 millió forintba kerülne. Amíg ezt nem teszik meg, az utánpótlásbázis sem épülhet meg.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik