Kultúra

A Lóci játszik gitárosa megálmodta a Nagyszínpad-győzelmet

Villáminterjú Csorba Lócival.

A Lóci játszik zenekar nyerte a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös tehetségmutató versenyének fődíját a közönségszavazatok alapján. Gyors értékelés, helyzetjelentés és örömkönnyek Csorba Lóci frontembertől.

Gratulálunk! Lehet tudni, hány szavazatot kaptatok, vagy hogy mennyivel többen voksoltak rátok, mint a többiekre?

Az Instagramon az egyik hashtag-et tudtuk követni, mert az nyilvános volt,  de a többire nem tudtunk hogy keresni, de nem is ez számít. A lényeg, hogy sikerült.

Hány százalék esélyt adtál a győzelemre?

Már tavaly úgy gondoltuk, hogy jó lenne bekerülni a Nagyszínpad versenybe, és akkor picit csalódás volt, hogy nem sikerült. De utólag visszagondolva ez a legjobb dolog volt, ami történhetett, hiszen azóta két országos turnénk volt, ahol rengeteg új ember ismerte meg a zenénket. Amikor kiderült, hogy idén bejutottunk, akkor azonnal nekiláttunk a Krokodíler-hálózat kiépítésének.

???

Megkerestük az ország legkülönbözőbb pontjain élő rajongókat, hogy segítsenek a szavazat szerzésben, cserébe mi csinálunk nekik egy ottalvós bulit a Velencei tónál, ahová meghívjuk őket. De hogy válaszoljak az eredeti kérdésedre, a Nagyszínpad közben az Instagramon és a Facebookon eléggé jól látszott, hogy növekszik a rajongói bázis, úgyhogy azért bizakodtunk.

Egy Facebook Live videóból kiderült, hogy a gitárosotok megálmodta a sikert.

Ő már a Fonogram-díjat és a nagyszínpados továbbjutást is megálmodta. Hívtuk is a döntő reggelén, hogy hogy aludt. Azt álmodta, hogy bemondják a nevünket, mi összekapaszkodunk, és mint valami helikopter, kirepülünk a stúdióból.

Hegyi Júlia

Meglepő fordulat volt, hogy a döntőben vendégszereplést is vállaltál.

A Mörk énekese, Zentai Márk gége- és hangszálgyulladással lépett fel, az orvos azt mondta neki, hogy ha most énekel, akkor fél évig nem fog tudni. Eszembe jutott, hogy ez mekkora szívás, ezért megkérdeztem Jónás Verát, mit szólna hozzá, ha felmennénk az utolsó Mörk-számra és kicsit besegítenénk a hangunkkal. Vera azt mondta, neki is eszébe jutott a dolog, úgyhogy megkérdeztem a Mörk menedzserét is, akinek szintén volt egy ilyen gondolata, úgyhogy végül együtt nánánáztunk. Felemelő érzés volt.

Nem gyenge eddig a zenekarnak a 2017-es év.

Ez az év eléggé csodaszerű. Január 1-jén megjelent a lemezünk. Aztán Fonogram-díj, aztán teltházas lemezbemutató, most meg a Nagyszínpad… Egyre több a rajongó, és azt szeretjük bennük, hogy nagyon aktívak és elhivatottak. A sikereink az ő sikereik is – legalábbis ezt éreztem, amikor a Facebookon láttam ilyen kommenteket a rajongóktól, hogy „Sikerült! Megcsináltuk!”. Tehát nem úgy állítják be, hogy Lóciék nyertek, hanem mi, közösen megcsináltuk. És ez nagyon szuper.

A Nagyszínpad megnyerésével az összes nagy fesztivál nagyszínpadán ott lesztek, hova lehet még ezek után fejlődni?

Most kell kiérdemelnünk a sikert. Nagyon sok olyan kiváló előadót ismerek Magyarországon, akinek nem adatott meg, hogy a Sziget nagyszínpadára lépjen. Nekünk sikerült ezzel a tehetségmutatóval, ahol sikerült aktivizálnunk a közönséget. De ettől ez még nem azt jelenti, hogy mostantól minden évben minden fesztivál nagyszínpadán ott leszünk; ez egy gesztus, hogy nyertünk, és most rá kell szolgálnunk a bizalomra. Ki kell használni a lehetőséget, és el kell érni, hogy amikor ősszel országos turnéra indulunk, akkor ott minden állomáson sokan legyenek. Muszáj mindenhova elmennünk, mert mindenkinek meg kell köszönnünk a sikert.

 

Kiemelt fotó: Hegyi Júlia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik