Közélet

Több pénzt adna az LMP az egyszülős családoknak

lmp(1)(960x640).jpg (ingyenes, )
lmp(1)(960x640).jpg (ingyenes, )

Három elemből álló programcsomagot nyújt be az LMP a parlamentben az egyszülős családok védelmére.

A javaslat szerint az anyagi támogatás növelése érdekében az egyszülős családoknak járó családi pótlékot 20 ezer forintra emelnék, illetve a nagycsaládosokat megillető kedvezményeket is kiterjesztenék, például az alanyi jogon járó iskolai kedvezményes étkeztetést és az ingyenes tankönyvellátást a felsőbb évfolyamokon. Az LMP szerint el kell érni, hogy a bíróságok a kötelezett tényleges anyagi helyzete alapján állapítsa meg az összeget, illetve le kell rövidíteni a bírósági behajtás határidejét két hónapra. Megemelnék a megelőlegezett tartásdíjat és a folyósítását a gyermek tankötelezettségi koráig biztosítanák.

Az LMP munkaerőpiaci lépéseket is szorgalmaz, például biztosítani kell a rugalmas munkavégzést, növelni kell a bölcsődei férőhelyek számát rugalmas nyitvatartással, és előnyben részesítenék az egyszülős családokat az önkormányzati bérlakások kiutalásánál.

Szintén fontosnak tartják, hogy a gyermek-elhelyezési, kapcsolattartási ügyekben központi jogsegély-szolgálat működjön, helyi szinten pedig a gyermekjóléti szolgálatok alkalmazzanak családi tanácsadókat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik