Közélet

Szigetszentmiklósi horrorszülők – megszólalt az egyik rokon

Amióta kiderült, mi történt a családban, a férfi nem áll szóba testvérével. Szerinte nem utalt semmi öccse beteges hajlamaira.

Megszólalt annak a férfinak a bátyja, akit feleségével együtt azzal vádolnak, hogy rendszeresen megerőszakolták és sanyargatták gyermekeiket. Az apa testvére a Borsnak elmondta, nem látogatja fivérét és nem válaszol a leveleire sem, mert megszűnt számára létezni. “Két gyermekem van, nem bírnám ki, ha újra találkoznom kellene Rudival” – nyilatkozta.

A férfi szerint nem utalt semmi testvére beteges hajlamaira, és hasonló dolog miatt sosem került szembe a törvénnyel. Szerinte a baj ott kezdődött, amikor megismerte párját. “Az a nő nem normális, kezelték a pszichiátrián, de Rudi mégis teljesen a hatása alá került. Az sem zavarta, hogy iszonyatos koszban, bűzben éltek, a házuk, a kert egy nagy romhalmazzá vált. Amikor megpróbáltam Rudival ezekről a dolgokról beszélni, dührohamot kapott, azt mondta, szálljak le Andiról” – állítja. 

A gyerekek szerinte zárkózottak voltak, egyszer látta, hogy egy durva horrofilmet néznek. De hiába szólt, az anyjuk csak legyintett. Beszélt arról is, hogy a nő szinte évente szült, a gyerekek többsége pedig beteg volt. A nyolc testvér közül többet kiemeltek a családból.

A férfi azt mondta, ő hisz a vádaknak, szerinte ezek a szörnyűségek valóban megtörténhettek. Szigorú ítéletet vár. Úgy tudja, testvérét most sem kímélik a börtönben, mert bár elkülönítették, így is halálos fenyegetéseket kap rabtársaitól.

Ahogy arról beszámoltunk, a vádirat szerint a házaspár Szigetszentmiklóson nevelte közös gyermekeit, de nem gondoskodtak róluk: nem adtak nekik rendszeresen enni, nem öltöztették őket, a kicsik óvodába egyáltalán nem, iskolába pedig rendszertelenül jártak. Ezenfelül kiderült, hogy a gyerekeket kicsi koruktól – egészen első emlékeiktől kezdve – napi rendszerességgel szexuálisan bántalmazták, és verték is mindannyiukat. A három gyerekkel szüleik állítólag fekáliát és patkányt is etettek. Csak 2012 januárjában kerültek el otthonról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik