Belföld

Botrány lett a pónilovaglásból Szegeden

A vásári attrakció üzemeltetője azt mondta, időnként felbukkannak az állatvédők, akikkel minduntalan meg kell küzdenie.

A múlt heti szegedi hídi vásár egyik attrakciója volt, hogy a gyerekek rúdhoz kötött pónik hátán lovagolhattak körbe-körbe. Többek szerint ez azonban állatkínzás – a megyei lap, a Délmagyarország felháborodott olvasói leveleket kapott, amelyek azt kifogásolták, hogy az állatoknak a tűző napon kellett egész nap körözniük.

A pónikarusszel üzemeltetője, Petrik Tamás azt mondta, harminc éve járja ezzel a vásárokat, „időnként feltűnnek az állatvédők, akik nem értenek a lovakhoz, és minduntalan meg kell küzdenem velük”. Szerinte a ló egészen másként éli meg a tűző napot, mint az ember, mert más a hőháztartása, és az állatok nem sérülnek lelkileg attól, hogy órákig körbejárnak. Hozzátette, a szegedi vásárba öt pónit vitt, közülük egy mindig pihent.

A Magyar Póni Klub Szövetség azt közölte a lappal, hogy a körülmények ismerete nélkül nem nyilvánítanak véleményt, de szerintük önmagában az nem állatkínzás, hogy a póniknak a melegben gyerekekkel a hátukon kellett sétálniuk.

(A kiemelt kép illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik