Közélet

Lázár városában zárja turnéját Orbán

Gimnáziumbővítést és új könyvtárt kérnek a miniszterelnöktől Hódmezővásárhelyen.

TEK-esek vizsgálják át a hódmezővásárhelyi városházát, ahová csütörtökön a Modern Városok Program utolsó állomásaként látogat el Orbán Viktor – írja a Délmagyarország.

A lap felidézi: Lázár János már korábban beszélt arról, hogy a miniszterelnök figyelmébe ajánlják a Békéscsaba-Szeged-Hódmezővásárhely-Szabadka együttműködést, ehhez kapcsolódva pedig a 47-es főút négysávosítását. Almási István polgármester a tavaly októberi közgyűlésen mondta el, hogy a programban azt kérik Orbántól, támogassa a Bethlen Gábor Református Gimnázium felújítását és bővítését, ami 2,2 milliárd forintba kerülne.

Szóba kerülhet a Szeged és Hódmezővásárhely közötti villamos, a tramtrain is, amelynek megvalósítását épp Lázár javaslatára függesztették fel, mert a költségek a tervezett duplájára emelkedtek. Az új városi könyvtár építése is része lehet a megállapodásnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik