Közélet

Orbán főkincstárnoka lett a golfszövetség elnöke

Szivek Norbertet, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetőjét választotta elnökké egyhangúlag a Magyar Golf Szövetség csütörtöki közgyűlése. A szövetség még tavaly decemberben kapott 232 millió forintot tervezett budapesti olimpia miatt, de a pénzt a pályázat bukása után se kell visszafizetniük.

Milliárdokat költenek el Budapest2024 néven, noha az olimpiai pályázatot visszavonták
Iskolai golfprogram indul, íjászközpont épül - a pályázatot visszavonták, a Budapest 2024 fedőnéven kiosztott pénzeket viszont az állam nem kéri vissza.

A svájci lakcímmel rendelkező, Fidesz-közeli üzletemberről nemrég írta meg a 444, hogy hatalmasat kaszált a magánnyugdíjalapok Enefi-részvényeinek eladásán. A részvények hivatalosan az MNV által felügyelt állami céghez, a Nemzeti Eszközgazdálkodási Zrt.-hez, azaz a NESZG-hez kerültek, és a NESZG adta el a pakettet 2014 nyarán Szivek saját cégének, a CRH Investnek. Az Enefi tulajdonrészének 12,4 százalékát jelentő részvénycsomagért összesen 330 millió forintot kapott az állam. Szivek 300 milliót nyert az üzleten, az állam viszont százmilliókat bukott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik