Belföld

Brutálisan összevert majd felgyújtott egy férfit Hatvanban, mert éppen dühös volt – 15 évet kapott

Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte az Egri Törvényszék kedden azt a férfit, aki tavaly áprilisban brutális módon megölt egy hajléktalant: felgyújtotta őt. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találta bűnösnek a bíróság. A döntés szerint miután letöltötte büntetése kétharmadát, feltételesen szabadlábra bocsátható. A vádlott bele is törődött az ítéletbe, ám az ügyész és a védő három nap gondolkodási időt kért, így az  egyelőre nem emelkedett jogerőre.

A férfi továbbra is előzetes letartóztatásban marad.

A gyöngyösi férfi a vádirat szerint azért utazott Hatvanba tavaly április 25-én, hogy rendbe hozza kapcsolatát a barátnőjével, de végül nem sikerült megbeszélniük a problémáikat, így összepakolta a holmijait és elindult. Ezután céltalanul bolyongott és ivott a városban. Este 10 óra körül egy áruház parkolójában találkozott későbbi áldozatával. Odatelepedett az 59 éves hajléktalan mellé, váltottak pár szót, majd a férfi továbbment. Egy óra múlva azonban visszatért, ekkor az áldozat már súlyosan ittas állapotban volt. Leült mellé a földre, majd

hirtelen felállt, és minden ok nélkül többször fejbe rúgta.  Körülbelül fél órán keresztül bántalmazta kisebb megszakításokkal, rugdosta, taposta őt, majd egy gyufával meggyújtotta az akkor még élő áldozat ruháját és elment. Nem sokkal később egy közeli telefonfülkéből felhívta a rendőrséget, és a helyszínen feladta magát.

A hajléktalan férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe.

A sértettnek az élet elvesztésével szükségképpen együtt járó átlagos fájdalomérzetet lényegesen meghaladó szenvedést kellett elviselnie.

A férfi tettére még a vádemeléskor sem tudott magyarázatot adni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik