Közélet

Harakirit hajtott végre a nógrádi feleséggyilkos

Miután elvágta gyermeke édesanyjának torkát, a saját hasát vágta fel a féltékeny érsekvadkerti férfi – írja a Blikk

A 23 éve Péter és a 25 éves Réka házasságát a férfi féltékenysége mérgezte meg. A tragikus eset előtt egy héttel közölte az asszony, hogy emiatt elhagyja a férjét. Péter ezután határozhatta el, hogy végez vele. A Blikk szerint az utolsó autózásra magukkal akarta vinni négyéves kisfiukat is, de a rá vigyázó nagyszülők nem engedték el a feldúltan érkező ifjú apával.

Rékának viszont azt hazudta, hogy beszélni akar vele a jövőről. A férfi akkor esett a feleségének, amikor az autó elakadt a sárban. Az asszony menekülni kezdett a közeli híd felé, de férje utolérte, és átvágta a torkát. Ezután halott neje mellé feküdt, és felvágta karján az ereit, és a kését a gyomrába szúrta, és felfelé rántotta. Holttestüket két nappal később találták meg.

Mint azt megírtuk a rendőrségre csütörtök reggel érkezett bejelentés arról , hogy a házaspár előző délután ismeretlen helyre távozott. A két embert csütörtökön holtan találták a község külterületén. A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik