Közélet

Rendőri vezetők pere – Jelezték a Fidesznek a kockázatot

A budapesti rendőrfőkapitány volt közbiztonsági helyettese azt mondta, a rendőrség érzékelte, hogy a két rendezvény közel van egymáshoz. 

A rendőrség jelezte az Astoriához 2006. október 23-ára nagygyűlést szervező Fidesznek, hogy a helyszín túl közel van a Kossuth téri tüntetéshez – mondta Lapid Lajos nyugállományú dandártábornok. A budapesti rendőrfőkapitány volt közbiztonsági helyettesét tanúként hallgatták meg a 2006-os őszi események miatt rendőri vezetők ellen indult büntetőperben, a Fővárosi Törvényszéken kedden.

Az egykori budapesti rendőrfőkapitány-helyettest a 2006. október 23-ai eseményekkel kapcsolatban kérdezte a bíróság.
Lapid Lajos elmondta, a Budapesti Rendőr-főkapitányság érzékelte, hogy a két rendezvény ilyen közel egymáshoz “kockázatot jelent”. A rendőrség szerint az is az Astoria ellen szólt, hogy több delegáció előre megtervezett útvonalába is beleesett. Lapid Lajos elmondta: a rendőrség jelezte ezeket a Fidesz-rendezvény szervezőjének is, ám néhány nap múlva azt a választ kapták, hogy a párt elnöksége ragaszkodik az Astoriához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik