Tudomány

Mindent a monogámiának köszönhetünk

A kutatások igazolták, hogy a monogámia miatt emelkedhetett föl az emberi faj.

A bolygót az új évezred hajnalán gyakorlatilag egyetlen állatfaj uralja, a Homo sapiens nevű főemlős. Sikere a kultúrának és az együttműködésnek köszönhető. A kulturális evolúció kialakulásáról most újabb adalékokat tudtak meg kutatók.

Egy nemzetközi kutatócsoport 32 vadászó-gyűjtögető csoport társadalmi szerkezetéről gyűjtött és hasonlított össze adatokat. Megállapították, hogy az eddigi feltételezésekkel ellentétben a természeti népek együtt élő csoportjai túlnyomóan nem vérrokonokból állnak. A Science című tudományos folyóiratban közzétett vizsgálat további részleteket is felfed. Más társas állatfajokkal ellentétben a Homo sapiens esetében mindkét nem képviselői elhagyják szülőcsoportjukat, ugyanakkor az ellenkező nemű testvérek gyakran ugyanabban a közösségben élnek. Ez gyarapítja az együttműködő kapcsolatok számát – ez pedig már az ősembernél hozzájárult a kulturális fejlődéshez.

Az eredmények igazolják a kanadai Bernard Chapais 2008-as elméletét, amely szerint a promiszkuitás monogámiával való felváltása indította el fajunk kulturális evolúcióját. Miután a férfiak is ismerték gyerekeiket, a családi kapcsolatok száma ugrásszerűen megnőtt, és azt követően is fennállt, hogy az utódok új csoportba kerültek. A rokoni kapcsok által az egyes hordák közti ellenségeskedés csökkent. A monogámia biztosan fontos szerepet játszik az ember különlegességében – magyarázta a kutatás vezetője. Igaz, döntő befolyása a saját, immáron felismerhető utódba történő apai befektetésnek lehetett- jelentette ki a kutató.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik