Belföld

Felcsútért beszántották a nyíregyi kisvasutat, most bringákat letarolva tesztelték

Az emberek elszoktak tőle, hogy a megszüntetett vonalon jár néha vonat. A bringáik itták meg a levét.

Kelet-Magyarország egyik fontos keskeny nyomtávú kisvasútja volt a Nyíregyháza és Dombrád közötti, amin 2009 végén megszüntették a vasúti forgalmat. Ahogy a Szabolcsihír.hu írja, akkor az volt az ígéret, hogy ideiglenes a szünetelés, sőt, néha vonatokat is lehet majd látni a síneken, un. pályabejárás idején.

A nyíregyiek azonban elszoktak ettől, pedig szerdán is végigrobogott egy vonat a pályán.

A nagyváros honlapját idézve azt írják, egy vonat elindult az Állomás térről Bujra, aminek bringások itták meg a levét. Ugyanis több biciklis a sínekhez közeli korlátokhoz lakatolta a kerékpárját szokásszinten, aminek az lett az eredménye,

hogy a kisvonat letarolt jó pár bringát útja során.

Forrás: Nyíregyháza.hu

Az önkormányzat szerint a kár jelentős, a felelősség pedig a biciklitulajoké. Érdekesség, hogy a vasút részben azért sem tud közlekedni, mert több kocsiját és mozdonyát elvitték felújítás után Felcsútra, hogy az ottani nyúlfarknyi vonalon közlekedjenek. A kisvasúti végállomás épületét már el is bontották, arról pedig nem esett szó, újraindulhat-e a kisvasút valaha.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik