Elszállította a rendőrség és az önkormányzat a Futrinka Egyesület kutyáit a piliscsabai telepről – értesült az InfoRádió. A lakók birtokvédelmi eljárást indítottak, mert zavarta őket a kutyák ugatása. Az egyesület szerint viszont 18 kutyájuk egyáltalán nem voltak hangos, mindannyian zárt épületben aludtak, a köztisztaságot sem veszélyeztették, most mégis hatósági végzés nélkül vitték el őket.
Mosó Adrienn, a Futrinka Egyesület elnöke az InfoRádiónak elmondta, egy lakóparki lakás tulajdonosa kezdte az egészet, birtokvédelmi eljárást indított ellenük rengeteg valótlan állítással.
Olyan megdöbbentő baromságokat találtak ki, hogy közegészségügyi veszélyt jelentenek a kutyák, és közbiztonsági veszélyt jelent az, hogy sok idegen jár hozzájuk, akik egyébként az egyesült önkéntesei és adományozói.
Mosó Adrienn szerint a lakóparki kutyák egyébként jóval hangosabbak, éjjel-nappal ugatnak, míg ők hatkor bezárják a kutyákat.
A Futrinka Egyesület kutyáit ma reggel elvitték a rendőrség emberei.
Az erről szóló határozatban az áll, hogy a birtokvédelmi eljárásnak helyt adnak, és a Futrinka Egyesületet arra kötelezik, hogy akként tartsuk a kutyákat a menhelyen, hogy az ne zavarja a lakókat. Ezért mi mindent meg is tettünk: zajvédő falat húztunk fel, és kamerákat szereltettünk fel
– mondta Mosó Adrienn.
Hozzátette: ennek ellenére többen megjelentek a hatóságtól és a hivataltól, akik erőszakkal bejöttek a területre és elvitték a kutyákat. Emiatt feljelentést tettek és bírósági eljárást indítottunk az önkormányzat eljárása ellen – tette hozzá a Futrinka Egyesület elnöke.
(kiemelt kép: Futrinka Egyesület Facebook oldala)