Vesztésre állnak a nagy olajtársaságok a hipermarketek ellen folytatott versenyben, Európa-szerte sorra zárják be benzinkútjaikat. Magyarországon az év végére csak 11 áruházi benzinkút üzemelhet, de már az itteni olajtársaságok is figyelik a gazdaságos kutak tevékenységét.
Az Egyesült Államokban például már a 60-as évek vége óta forgalmaznak benzint egyes nagyobb éjjel-nappali boltokban, ám ezek benzinpiaci részesedése csak mostanra nőtt hét százalék fölé.
Európában a kép igen heterogén: míg Olaszországban szinte még elhanyagolható a hipermarketek részesedése az üzemanyag-kereskedésben, az Egyesült Királyságban mintegy 28 százalékos, Franciaországban pedig több mint 56 százalékos.
A piac nyitása 1985-ben következett be, amikor az Európai Bíróság engedélyezte, hogy olcsó gázolajat importálhassanak a boltok is. Az olcsó üzemanyaghoz a hipermarketek hozzáadták kiskereskedelmi tapasztalataikat és jól bevált „nagy mennyiséget kis profitrátával” stratégiájukat. A hatás nem maradt el. A francia törvények ugyan tiltják a nagykereskedelmi ár alatti kereskedést, de nem írnak elő minimális haszonkulcsot, így a cégek gyakran a hagyományos eladásaikból – mint például az élelmiszerek vagy a ruházati cikkek – keresztfinanszíroznak, ami megmagyarázza sikereiket.
Az idén közel ötszáz kutat zárnak be Franciaország-szerte, és néhány éven belül a lélektaninak számító tízezres szám alá eshet az összes állomás száma. Állami segítségre sem igazán számíthatnak: bár a kormány létrehozott egy 12 millió eurós segélyalapot benzinkutak felújításához és bezárásához, a versenybe nem kíván beleszólni. Az Európa-első Total sem számít kivételnek a forgalom-visszaesésben, így változtat üzletpolitikáján: szegmentálja a piacot, és az Elf-kutak közül csak az olcsó, a hipermarketekkel versenyképeseket és a lakott területektől távol eső állomásokat tartja meg. A sors iróniája, hogy közben együttműködik a riválisokkal, számos Total-kút mellé építtet bevásárlóközpontot.
A jelenség Magyarországon is megfigyelhető, bár tendenciáról még nem lehet beszélni. Itt az év végére 11 áruházi benzinkút üzemelhet, ebből kilenc a Tescóé lesz, egy-egy pedig a Coráé és az Auchané. Piaci részesedésük aligha veszélyeztetheti az üzemanyag-kereskedőket. Az olajtársaságok ennek ellenére figyelik a „gazdaságos” kutak tevékenységét, és amint felmerül a gyanúja, hogy az áruházi profitból dotálják az üzemanyag-értékesítést, s így tudnak az átlagosnál alacsonyabb árakkal dolgozni, megteszik a szükséges jogi lépéseket. Ugyanakkor több olajtársaságnál úgy vélik, a piacon folyamatosan felértékelődnek a pusztán benzin- vagy gázolajeladásnál komplexebb szolgáltatások, az árverseny helyett ők inkább erre koncentrálnak.
Meglett az akkutesztelő cég, amelyik ott sem volt, de már megy is
Az Érd határában épülő új bázisról az MTSC Hungary Kft. korábban azt állította, nem tesztelnek majd ott akkumulátorokat. A témában tartott lakossági fórumon azonban csak tovább szaporodtak a kérdőjelek.
