Sport

Argentin kapitányt neveztek ki a magyar röpiválogatott élére

Hivatalosan is bemutatták a magyar férfi röplabda-válogatott új szövetségi kapitányát, az argentin Juan Manuel Barrialt.

A szakember csütörtökön írta alá szerződését a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) székházában, majd Ferihegyen csatlakozott a csapathoz, amely Svédországba utazik, ahol péntektől vasárnapig háromszor is megmérkőzik a házigazdák válogatottjával – olvasható a szövetség honlapján.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a magyar férfi válogatott szövetségi kapitányaként segíthetem az ország férfi röplabdázásának fejlődését. Várom a közös munkát a magyar szakemberekkel. Bízom benne, hogy a szép hagyományokkal rendelkező válogatottal ismét sikereket tudunk elérni a jövőben

– mondta a szerződés aláírását követően a 49 éves Barrial, aki másodedzőként tagja volt a londoni olimpián ötödik helyezett argentin férfi válogatott szakmai stábjának.

A szakember klubedzőként hazájában bajnokságot és kupát is nyert. Argentínából először Törökországba szerződött, ahol a Ziraat Bankasi csapatával Török Kupa-győzelmet ünnepelhetett és bajnoki döntőt is játszhatott. Az utóbbi két szezonban az Egyesült Arab Emírségekben dolgozott.

A május 24. és 28. közötti, észtországi vb-selejtező tornára, valamint az Európa Liga küzdelmekre készülő magyar férfi válogatott – egyelőre nem teljes kerettel – április 27. óta edz együtt.

Fotó: hunvolley.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik