Miután kedden a Real Madrid hazai pályán hagyta állva a városi rivális Atléticót (3-0) a BL első elődöntőjében, szerdán a Juventus is megmutatta, miért mondják azt, hogy jelen állás szerint Európa egyik, ha nem a legjobb klubcsapata.
Massimiliano Allegri csapata a félelmetes góltermést bemutató AS Monaco otthonában nyert simán 2-0-ra. Kijelenthető tehát, az előző mondatban megfogalmazott kérdésre szinte teljes bizonyossággal választ kapunk június 3-án, szombaton, Cardiffban, a Millennium Stadionban, ahol eldől, a Real Madrid, vagy a Juventus idén Európa legjobb klubcsapata. Hacsak nem történik olyan csoda, mint a Barca-PSG esetében…
Addig is, aki nem látta itt megnézheti, Higuaín két góljával miként tette szinte reménytelenné a monacói BL-döntős álmokat.
Higuaín első gólja:
Majd a második, amivel végleg eldöntötte a meccset:
A Juventus győzelmét annak köszönhette, hogy a francia csapat semmit sem tudott kezdeni az olaszos retesszel, a zárt, rendkívül precíz védekezéssel. Továbbá Allegritől remek húzásnak bizonyult Dani Alves támadóbb felfogású pozíciója.
A brazil két pazar gólpasszal szolgálta ki Higuaínt, és ezzel a mérkőzésnek ki is jelöltük a két legjobb játékosát. Ugyanakkor ne feledkezzünk meg Gianluigi Buffonról sem. A 39 éves, 168-szoros olasz válogatott hálóőr a kezdeti Monaco-próbálkozásokat pazar védésekkel gátolta meg. Így az, hogy a Juve két gólos előnnyel fogadja a visszavágón ellenfelét és lényegében az első meccsen eldőlni látszik a párharc, nagyrészt neki is köszönhető.
Buffon óriásiakat védett 0-0-nál. Az ilyen fontos meccseken Giginél nincs jobb az egész világon. Sérülése után Dani Alves is egyre jobb, és ne feledjük, neki meg kellett tanulnia a taktikát, hiszen Barcelonában merőben más filozófia mentén futballozott. Technikás, erős csapat a Monaco, ezért azt mondom, még nem lefutott a párharc. De ha kellően nyugodtak maradunk és megfelelően koncentrálunk, úgy egészen rendkívüli idényt zárhatunk
– fényezte a 16 éve az olasz bajnok szolgálatában álló kapusát és a brazilt Massimiliano Allegri.
A Juventus nemzetközi tapasztalat és taktikai érettség terén is előrébb tart nálunk. Meg voltak a helyzeteink, de épp előbbi hiánya miatt maradtak azok ki, holott, ha 0-0-nál valamelyiknél a hálóban landol a labda, más meccsről beszélgetünk most. Persze mindez Buffonon is múlt, aki hihetetlen védéseket mutatott be. Eközben az ellenfél két helyzetből kettőt berúgott. Jó tapasztalat ez számunkra, a fejlődésünket szolgálta
– értékelt és utalt egyben a 18 éves, fél Európa által körbeudvarolt Kylian Mbappé, két kihagyott helyzetére és az ellenfél remek kapusteljesítményére Leonardo Jardim, az AS Monaco trénere.